Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)
I. Tanulmányok - Petényi Sándor: A középkor második felének kerámiája (A fazekasipar új elemei)
Ugyancsak gyors belső fejlődés jellemzi az egyszerűbb, ún. népi kályhatípusok elterjedését (SABJÁN é.n., 11-19.). A XIV. században a budai palotában és polgárházakban az egyszerűbb kályhákat még osztrák importként hozzánk kerülő kályhaszemekből rakják (HOLL 1963, 348.). A XV. századra azonban a falusi, mezővárosi fazekasság is elérte azt a technikai szintet, amely révén már gyártani tudták a kályhákhoz szükséges különböző alakú (tál, hagyma, kupa, háromszög stb.) csempéket, amelyek használata a XV. század második felétől kezdve fokozatosan elterjedt a falvakban is. Először a vidéki nemesek kúriáiban, templomok mellé épült plébániák épületében jelentek meg, majd a paraszti lakóházakban. A XVI. század elejére az ország központi részein az egyszerűbb kályhaszemek termelése tömeges méretűvé vált, és a gazdagabb falusi házakban már megtalálhatóak voltak a mázazott, mintázott kályhaszemek is. A rendszerint a konyhából fűtött kályha és az azzal együtt járó füstmentes szoba megjelenése forradalmian új változást hozott a parasztság lakáskultúrájában (SABJÁN, é.n., 19.). A népi kályhák fent vázolt fejlődésének egyik tanúja a kiállításon bemutatott - Baj, Öregkovács-hegyen előkerült - kályha is, melyet a XV. század vége XVI. század első fele közé eső időszakban építettek és használtak. Szórványosan már a XIV. században és a XV. sz. első felében lehet találkozni a fazekasok azon próbálkozásaival, hogy a gazdagabb fogyasztók igényeit is kielégítő, tetszetős edényeket készítsenek. A XV. század közepéig azonban nem tudtak eljutni arra a szintre, amelyre Európa nyugati részén a korábban céhekbe tömörült mesterek elértek. A XV. század második felében már Budán is gyártottak kívül-belül ólommázas, pecsételt díszű és majolika technikával készített asztali díszedényeket. A pecsételt kerámia ugyan előfordul egyes vidéki fazekasok készítményei között a XV. század végén (HOLL 1963, 355-364.), de használatának tömeges elterjedése csak a XVI-XVII. század folyamán történik meg. A fazekaknak általában a belsejét, a korsóknak pedig felső részük külső oldalát és belső felületét mázazták. A XVI. század első felétől kezdve folyamatosan megtalálható az új kerámiatípus, a besimított vonalakkal díszített, füstölt, fekete edény, melyen a XVII. századtól kezdve alkalmazni kezdik a mintás-virágos besimítást is. A XVII. századtól, főleg végétől, feltűnnek olyan edénytípusok, melyeken vékony vonalas festés, vagy más festés együttesen kerül alkalmazásra. Ezek az edények népi fazekasságunk készítményei közvetlen előzményének tarthatóak (PARÁDI 1963, 288.). Ugyanez mondható el több vonatkozásban a hódoltság26