Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Petényi Sándor: A középkor második felének kerámiája (A fazekasipar új elemei)

fazekasokra is befolyással lehetett. A leletegyüttes néhány darabja - főleg formájában és peremkiképzésében - hasonlóságot mutat az osztrák importkerámiával is, és feltételezhető, hogy a Széchenyi-téri edényeket készítő műhely(ek) mesterei felhasználták az osztrák fazekaskészítmények megoldásait (PARADI 1973,245-246.). Az osztrák importáru a XIII. században jelenik meg Magyarországon, és a század második felére már jelentős helyet foglal el a magyar piacon. Az általában redukált tűzben szürkére égetett edények egy része grafittal kevert agyagból készült. A kisebb edényfajtákat már ekkor nehéz kézi korongon szabályosan korongolták, jelentős részüket mühelyjeggyel látva el. Olyan típusokat is készítettek, melyek a magyar anyagra ekkor még nem jellemzőek (kancsók, olvasztótégelyek), így az import nemcsak a hazai fazekasság termelésének mennyiségét és minőségét egészítette ki, hanem hiánypótló is volt (HOLL 1963, 340-343). Behozataluk folytatódik a középkor második felében, ám formai tekintetben egyszerűsödés figyelhető meg. A XV. századra a honi mesterek a keresletet mindenfajta edényféleség tekintetében ki tudták elégíteni, így csak a tartósságuk miatt kedvelt főzőfazekak és speciális funkciójú kerámiák (nagyméretű tárolóedények, öntőtégelyek stb.) behozatala volt jobbára kifizetődő. A XV. századra a fazekak legömbölyített pereme vastagabbá válik. Még mindig redukált égetéssel készülnek, bár a grafittal kevert anyagúak száma fokozatosan növekszik. Az edények peremébe nyomott műhelyjegyek közül igen gyakoriak a bécsi és a tullni jelek. Használatuk kimutatható még a XVI. században is (HOLL 1963, 346-348., 364365.). A kiállításon a tatai vár ásatása során előkerült XV. századi edények között látható néhány osztrák importkerámia. A középkor második felében elterjedő hazai fazekasáru közé tartozik a fedő. Lapos és kúpos változata ismert. A lapos az Árpád-kor második felében tűnik fel, ám használatával a későbbiek során felhagytak és a középkor második felére a kúpos fedő válik általánossá. A lapos fedőket technikai szempontból ugyan könnyebb volt előállítani, két okból azonban mégsem bizonyultak praktikusnak. Az egyik ok az volt, hogy a főzőedényeknél különösen fontos zárásra a kúpos fedők alkalmasabbak voltak, mert viszonylag kis felületen - a szélüknél - érintkeztek az edény szájával. A másik pedig az, hogy a középkor második felére általánossá váló tagolt peremek körülményessé tették a lapos fedők használatát, viszont megkönnyítették a kúposakét és valószínű, hogy a peremformák belső tagolásának általánossá válása, valamint a kúpos fedők elterjedése egymással összefüggő folyamatnak volt az eredménye (PARADI 1958, 158-1 59.). 24