Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna (szerk.): A tatai múzeum története 1912-2002. (Tata, 2002)

A régészeti gyűjtemény

Mindezen munkákat 1966-ig csupán 1 fő állású szakmuzeológus (Bíró Endre, aki egyben a múzeum igazgatója is volt) irányításával végezték el. Természetesen a nagy beruházásokat megelőző feltárásokhoz - más múzeumokhoz hasonlóan - külső segítséget elsősorban a Magyar Nemzeti Múzeum és a Régészeti Intézet szakemberei nyújtottak. Ennek köszönhetően ezer számra gyarapodott a gyűjtemény állománya. Az előzetes feltárások közül az almásfüzitő Vörösiszap tároló építését megelőző leletmentések emelhetők ki, melyek jelentős neolit, bronzkori, római és középkori települések és temetők megmentésére nyújtottak lehetőséget. Az itt előkerült római kori (2. század) bronz katonai díszálarc máig is régészeti gyűjteményünk egyik legkiemelkedőbb darabja. Az almásfüzitői ásatások mellett a szőnyi, környei leletmentéseknek köszönhetően a római kori gyűjtemény nagymérvű gyarapodása figyelhető meg. Mindezek közül kiemelkedik Bíró Endre leletmentése Brigetioban, mely egy falfestményekkel díszített 2. századi épület maradványait - több mint 10.000 db freskótöredéket - hozott a felszínre. A leletmentést követően megindult a falfestményekkel díszített épület rekonstrukciója, majd elfogadása után szintén Bíró Endre irányításával, egy terem mitológiai jelenetekkel díszített rekonstrukciója a tatai várban. A hosszú, alkalmanként hosszabb-rövidebb ideig kényszerű okokból megszakadt rekonstrukció - alapvetően külső források felhasználásával -, 1997-re fejeződött be, ekkor nyílt meg először a szakmai-, majd a nagyközönség számára is a Kuny Domokos Múzeum máig egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kiállítása. Az állandó kiállításhoz kapcsolódó színes kiállításvezető vezető 2001-ben jelent meg. A 70-es években a tatabányai, oroszlányi (hogy csak a legnagyobbakat emeljük ki) feltárásoknak köszönhetően - ahol a leletmentések sorozata a teljes temető feltárását eredményezték- gazdagodott a népvándorlás kori leletanyag. Az előkerült emlékanyag a megye területének avar kori történetét a 7. századtól a 9. századig dokumentálja, s máig is a népvándorlás kori gyűjteményi egység - mennyiségében és minőségében is - meghatározó leletanyaga. Annak ellenére, hogy a régészeti gyűjtemény gyarapodását meghatározóan a leletmentések jelentik, néhány tárgy vétel útján jutott a múzeum tulajdonába, amik közül az okarina (sámánsíp) a legismertebb. 1974-ben került sor Zilahy György tatai festőművész hagyatékának megvásárlására. Ennek során képzőművészeti és néprajzi anyag mellett a - találó elbeszélése szerint - Tatán, a Cseke tó mellett húzódó homokbá12 nyában előkerült „sámánsíp" is a múzeum birtokába került. A leletet a feldolgozó régész, Kralovánszky Alán a kerámia kidolgozottsága, az emberfej formájú tárgy antropológiai adatai, s a homlokon látható kör alakú bemélyedés jelképes trepanációként való értelmezése (a jelképes trepanáció megjelenése a Kárpát-meden„Óriási" előrelépése jelentett 1966-ban a Megyei tanács kezelésébe lépő múzeum életében, hogy 3 muzeológusra (2 régész, 1 újkoros történész) emelkedett a szakemberek száma: SZATMÁRI 1986, 5. 11 Az oldalfalakat Móré Miklós, a mennyezetet ifj. Bóna István restaurálta. BÍRÓ 2001. 12 KDM Irattár: 1974. évi munkajelentés. 61