T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

bánya fejtőgödrében és eközben felfedezte a fél évszázados Kormos-féle lelőhely egy újabb, nagyon gazdag folytatását. Éppen fel akart keresni a Nemzeti Múzeumban, amikor - furcsa véletlen, de hányszor fog még előfordulni mondanivalóm folyamán - megjelentem mint váratlan mennykőcsapás. Ez nem puszta hasonlat, hiszen szegény Skofleket új felfedezéséért első meglepetésemben alaposan legomborítottam, hogy miért nem szólt, nem tudja-e...? Az lett belőle, hogy még abban az évben kiástam a régi-új lelőhelyet, összegyűjtöttem vagy 2000 gyönyörű eszközt, amit először én is habozás nélkül moustérinek határoztam meg, s később sem változtattam véleményt, csak éppen habozni kezdtem, mint egy válaszra Az e könyvben szereplő három lelőhely közül kettőben dolgozott: Tata feltárását folytatta, Vértesszőlős ásatása pedig teljes egészében az ő nevéhez fűződik. Budapesten született 1914-ben, polgári családban. Középiskoláit Makón végezte, érettségi után orvosegyetemre iratkozott. Tanulmányait családja anyagi helyzete miatt kénytelen volt abbahagyni. Míg kenyerét változatos és egzotikus munkával (pl. cirkuszi akrobata is volt) kényszerűétt nagykövet. 1964-re gyönyörű, nagy monográfia lett a tatai leletből, amelyben Skoflek István a palaeobotanikai részt írta, magam a régészeti részt, de rajtunk kívül dolgoztak és írtak bele még vagy húszan." (Tata, eine mittelpaläolithische Travertin-sedlung in Ungarn. Archaeologia Hungarica, 43. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.) A barátság és együttműködés Vértesszőlősön is folytatódott, s a pedagógus, tudós, muzeológus Skoflek István a vértesszőlősi mésztufaflórát is begyűjtötte és feldolgozta. Ugyanúgy, mint későbbi régészeti korokból származó növénymaradványokat. Pedagógiai kutatói munkájáért 1975ben Állami-díjat kapott. Gazdagon kibontakozó tudományos tevékenységet szakított meg a korai halál. kereste meg, érdeklődése fokozatosan a barlangkutatás felé fordult. A második világháborút közvetlenül megelőző hónapokban a solymári sziklaüregben dolgozott mesterével, Kadic Ottokárral. A hobbiból a második világháború keserves kerülőútjai után lett élethivatás. A tudományos munka közvetlen, tárgyi feltételeinek megteremtése (romeltakarítás) után a múzeum keretébe utalt 63 Vértes László (Budapest, 1914 - Budapest, 1968)