T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

jégpáncéllá merevedett. A sarki jégtakaró egyre hízott, és mindinkább délre húzódott, a magas hegységek örök hóhatára pedig folyton lejjebb ereszkedett. Végül a Föld mintegy harmadát óriási szárazföldi jégtakaró és napi néhány centimétert is mozgó gleccser-„folyamok" roppant jégpajzsa bontotta. Becslések szerint a legnagyobb eljegesedés idején legalább 45 millió négyzetkilométernyi területen (ma csak 15 millió négyzetkilométer) két kilométer vastagra is meghízott jégpáncél fedett hegyet, völgyet földünkön. Ezért kapta a jégkorszak (pleisztocén) nevet. Ahol ma a fenyvesek hatalmas tajgaerdői s dús lombú tölgyesek nőnek, akkoriban jég tarolta pusztaság, vagy - délebbre - olyasféle táj volt, mint ma a Lappföldön: tőzegmohás, havasi növényzettel benőtt tundrák, csenevész cserjék, törpe nyírek, sarki füzek, fennmaradásukért küzdő fenyők ritkás bozótja, pionír zuzmók, apró mohák és olyan állatok, amilyenek ma csak a havasi és sarki tundrákon élnek. Az óceánok vize jócskán megcsappant, a vízszint esetenként több száz métert is süllyedt. A sekély vizű területek kiszáradtak, mivel az elpárolgott víz nem pótlódott vissza, hanem hóvá, jéggé szilárdulva a szárazföldön halmozódott fel." A jégkorszak több ezer- és tízezer évig tartó nagy periódusokra: eljegesedésekre és melegebb köztes, „inter" időszakokra osztható. A tagolására számos elnevezési rendszert alakítottak ki, leggyakrabban arról a lelőhelyről elnevezve egy-egy szakaszát, ahol a legjellemzőbb üledékek, (jelenségek) leletek kerültek elő az adott időszakból. Magyarországon is megvannak a hazai elnevezések, leggyakrabban mégis a Közép-Európában általánosan elfogadott jelöléseket alkalmazzuk (vagy, ha nem is fogadják el mindenütt, de legalábbis mindenütt megértik és ugyanarra az időszakra alkalmazzák, ami a helyi nomenklatúra esetében nem mindig történik meg). Ezek az elnevezések a Duna Alpokban eredő kis mellékfolyóiról illetve egy kis tóról kapták a nevüket: az eljegesedések G M R W, Günz, Mindéi, Riss, Würm, a köztes időszakok pedig G/M, M/R és R/W. Az éghajlat e nagy kettős ritmusa sem volt egységes, számos kisebb-nagyobb, néhány száz- vagy ezer évig tartó éghajlati anomáliák megzavarhatták és meg is zavarták a kis emberi közösségek életmódját, életritmusát. Ugyanúgy, ahogyan a geológiai jelenkornak, holocénnak nevezett időszakban (ami nem más, mint egy hosszú eljegesedés-közti időszak, ún. interglaciális) is, sőt, az emberiség írott történelme során is rábukkanhatunk számos ilyen, egy-két száz évig tartó szokatlan időjárási periódusra (pl. a középkori híres „kisjégkor", aminek társadalmiéi