Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Összefoglalás A protestáns vallásban szokásos családi ájtatosságokat a résztvevők egyszerűen imaóráknak nevezik. Elsősorban a bibliaolvasás, az igemagyarázat, a zsoltáréneklés és az ima a jellemzőjük. Ezeken az összejöveteleken a családdal, kultúrával, hétköznapi apróbb gondjaikkal kapcsolatos kérdések is megbeszélésre kerülnek. A gyermekeknek az istentisztelet után a gyülekezet egyik helyiségében felnőtt, vagy idős asszonyok ún. gyermek-istentiszteletet tartottak. Volt ilyen itt Komáromban is több helyen, de a madariak Isztiméren, az áttelepítés első helyszínén is részt vettek hasonlóban. A református vallású felvidéki családokban ismert volt a több keresztszülős, pontos hagyományokra épülő keresztelési szokás. A születéstől, a nagyszülők haláláig, talán még azon túl is a 19. század végétől jegyezték a családi krónikák az ünnep apró részletekig kialakult hagyományát. Akár az ünnepre, annak megszervezésére, a keresztszülőkre, a keresztgyerekre, a kötelezettségeikre gondolunk. Imáik közül, talán a legkevésbé gyakorolt az asztali áldás, de lehet annak az is az oka, hogy hétköznap délben nem étkezik együtt a család. A reggeli és esti imáik, főként jelen gyűjtésem alanyainak elmaradhatatlan "tennivalója." A Biblia napi olvasmányuk, amelyben megvannak a számunkra kapaszkodókat jelentő példabeszédek mondatai, de szívesen olvasgatják kedvük szerint az egészet. Talán ehhez kapcsolhatók az aranymondások táblái, amelyek különböző formában jelennek meg, de mindenképpen a falra szánva. Viszont, ha a hátuljára kézírással szöveget jegyeztek valamiért, jutalomnak, vagy ajándéknak is alkalmas volt. Az egyik felvidéki asszony az áttelepítéskor azért kérte az átirányítását másik faluba, mert ott nem volt református templom. Haláláig hívő gyülekezeti tag volt. A felvidéki falvakban a temetéseken a búcsúbeszédet a kántor mondta, amit legtöbbször saját maga fogalmazott, és írt le. A kántortanítók esetenként helyettesítették az istentiszteleten a lelkészt, de úrvacsorát nem adhattak. A vallását senki fel nem adná, de nincsenek ellene az ökumenikus istentisztelet gondolatának sem. Nem tartják bűnnek a vegyes házasságokat, s a reverzálist sem. Unokáik vallásosságát figyelemmel kísérik, s irányítják őket, hogy templomba járó emberek legyenek. Szokásrendszereik, gondolkodásmódjuk, magatartásformáik jellemzik a református embert. Nemzeti kultúránk megteremtésében és gyarapításában tagadhatatlanok az érdemeik. 63