Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

„Hitvallásom" Gután, a Csallóközben születtem. Otthon a Böske néni bábassszony közreműködésével, bátyám után 4 évvel, mint a Sziklay (Schulteisz) család első leány unokája. Hittant a Beltovszky tisztelendő úr tanított. Bátyám a gútai templomban ministrált, s mivel a tőle kisebb 4 fiúunoka között nagyon nagy respektje volt, nem volt nehéz őket bátyám otthoni misézésébe ministránsoknak betanítani. Én mindenesetre kedves nővérnek öltöztem be törülközővel a fejemen. Az első osztályt tehát az 1946/47-es tanévben végeztem volna, s akkor a váratlan fordulat, az áttelepítés szabályszerűen nekünk is ketté törte a sorsunkat. A hitoktatómtól kaptam egy dedikált szentképet, amely az egyedüli saját emlékem az áttelepítésről. Nekem is volt ugyan fehérlapom, de az csak egy hivatalos okmány volt, amit mindenki megkapott, akinek mennie kellett Különbözeti vizsgát kellett tennem. A vizsgán anyukám, az apátúr, valamint két kedvesnővér, az Imelda nővér, valamint a Bátky Mária Ansgára nővér volt jelen. Olvasnom és imádkoznom kellett A második osztályban az iskolában tanultunk hittant, meg reggel is délben is imádkoztunk, de a részletekre nem emlékszem. Viszont azt tudom, hogy akkor voltam elsőáldozó. Keresztanyámnak akkor már itt Magyarországon, Ácson volt fényképész műterme és ő dokumentált mindent. A vallásos nevelésem, úgy folytatódott, hogy a női szerzetesrendet feloszlatták, s minket a lakóhelyünk közelébe, a volt református kisiskolába helyeztek át. Onnan egy év múlva a Pefőfi Sándor Iskolába kerültünk már, s ha jól emlékszem mind a két helyen a Horváth József komáromi káplán tanította a hittant, tanítás után. 64