Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Ha valami ilyesmi ünnep van, ők mindig ott vannak, s közreműködnek. A fiam és lányom is természetes, reformátusok. Azonban a menyem és a vőm is katolikusnak van megkeresztelve. A lányomék nincsenek templomban megesküdve. A lányukat még titokban keresztelték meg. A fiaméknál viszont a menyem megtanulta azt az anyagot, ami kellett a konfirmálkozáshoz, s nem csak hogy befogadta a református gyülekezet, hanem presbiter is. Előbb a férje volt, de az elfoglaltságai miatt így alakult. A nagylány unokák bár főiskolások, ha itthon vannak, az egész család megy az istentiszteletre." Még szóba került az a bizonyos kis imaközösség. Kisebb létszámmal és csak hetenként egy bizonyos napon találkoznak. Nem nála, hanem a szemben levő sarokházban. A néni bizony már elég idős, de még mindig örül az alkalmaknak, ha felkeresik őt. Ö postán elkéri a budapesti Pasaréti Gyülekezet prédikációit. Az elhangzott igehirdetést magnetofon kazettákon megrendelik, s otthon ezeken az alkalmakon közösen meghallgatják. A néni most visszatekintve is úgy gondolja, sőt nagyon biztos benne, hogy vallásosságát a szülői háznak is meg az iskolának is köszönheti. 62