Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Felsőbb osztályban a katekizmusban nagyobb, kiterjedtebb dolgok voltak. Aztán a Bibliában bibliai történetek voltak. Az utolsó osztályban egyháztörténelmet, világtörténelmet tanultunk a katolikus részről. Ha jól visszagondolok rá, mi már ekkorra megszereztük a hitbéli dolgokban való jártasságunkat. Egyik alkalommal megkérdezte tőlem a tisztelendő úr, hogy «mondd el nekem szépen, hogy ki tesz fogadalmat?» Hát nem tudtam mindjárt. Mondta, hogy «Nahát! te se tudod?» Ügy szégyelltem magam, mert én szerettem, meg tanultam is. Nem felejtettem el, még ma is tudom: «Fogadalmat az tesz, aki önként kötelezi magát Istennek arra, hogy valami jót fog cselekedni.» Az iskolából fél 8-ra átmentünk a misére. Nem tartott soká, még arra is volt idő, hogy visszaérve az óra előtt elmondjuk a 1 x 1 -et. De nem csak a számtan óra előtt, hanem mindegyik előtt gyakoroltuk. Molnár Sanyika Mindenki megtanulta, annyit mondtuk. Imádkozni kellett reggel is, meg amikor hazamentünk is imádkoztunk. A plébániától 50, a templomtól 100 méterre laktunk. Szüleim vasárnap mindig mentek templomba, én meg sokat ministráltam. Karácsony előtt 9 nappal szokás volt a faluban a Szentcsalád járás. Annak emlékére, hogy az idegenek nem fogadták be annak idején a Máriát. Volt a faluban több „parti" is. A férfiak nem jártak, csak a nők, meg velük a gyerekek. Mindig máshová mentek. Imádkoztak, énekeltek, de közben a rózsafüzért is elvégezték. Akik jöttek, kérdeztek, a bent levők meg válaszolgattak. Nem voltak olyan sokan, így a szobában elfértek. Meg is kínálták őket valamivel a háziak. Télen, amikor nem volt munka kint a földön, reggel megetettem az állatokat, felöltöztem, aztán minden reggel elmentem misére. Közel is volt, meg akkor megtehettem. Az iskola nekünk mindent megadott nevelés és oktatás terén. Otthon meg már kiskorunkban megtanítottak minket keresztet vetni, és a reggeli meg az esti imádságra. Ebédnél mi közösen nem imádkoztunk. Igaz, hogy a munka miatt, nem is voltunk mindig együtt az étkezéseknél. De nem volt akkor nálunk szokás. Pedig elég sokat propagálták az asztali áldást. Ebédnél keresztet vetünk és mindenki magában imádkozik: «Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk.» Utána meg «Hálát adok neked, ... vagy Aki ételt italt adott annak neve legyen áldott.» Én a mai nap is reggel is este is elmondom az imáimat: « Ó Istenem, én Istenem», reggel meg a «Szívem első gondolatja». Közben is, ki mennyit imádkozik, a Miatyánk, 34