Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Nem egyenként. Elénk tartottuk, s a pap jött oda megszentelni. Kettőt összekötöttünk vékony szalaggal, csattra. Volt, aki rózsafüzért is tett, másik papnál meg letettük a gyertyáinkat egyik mellékoltárra, ott a pap megszentelte, adott a ministereknek, meg a harangozónak is. Ez gyertyaszentelőkor volt február 2-án. Akkor a Világ megváltója éneket énekeltük. Hazavittük, s vagy a szekrénybe, vagy a falra felakasztva tettük a sarokpadnál levő szentképek mellé. Ha valaki meghalt, azt vittük el. Vagy a nagy beteg kezébe is szoktak szentelt gyertyát tenni. A szenthelyekről hozott gyertyán némelyiken voltak szent képek is. De inkább csak viaszból olyan kidomborodó virágok. Azokat vagy drogériában lehetett kapni, vagy búcsúban. Ilyet adtak az elsőáldozó gyerekek kezébe is. Kurucz Modesztina Mindenszentekkor is sok gyertyát vásároltunk. Volt, aki talicskával tolta ki. Ma már talán ez nem szokás. Ma már nem viszünk, mert nincs is gyertyaszentelő." Érdekes emléket idézett fel a velem egykorú asszony, Németh Gizella. Édesanyjáék kint ültek a ház előtt Izsán és beszélgettek. Volt egy harcsási szlovák ismerős ember, aki tudott azért magyarul is. Azok a felső szlovákiai tótok igen vallásos emberek voltak. Ő mesélte, hogy ha eljön az idő és sötétség lesz, akkor csak a hétszer szentelt gyertya fog világítani. Hát ez családon belül szájról szájra terjed. Ő is vett a hetvenes években gyertyát, meg is szenteltette, csak nem tudja hányszor. Minden év február 2-án van a gyertyaszentelő ünnep. „Talán már a koromból nekem ki se telik. Ha meghalok, majd nekem ezeket a gyertyákat gyújtsák meg. A lányaimat már most kértem rá. A falunak most már van ravatalozója. Az árvíz után építették. Azt viszont minden vallás használja. Van baptista meg evangélikus is. Az evangélikusok azok a Magyarországról idetelepültek. Temetéskor ezért mindenféle „kellék" van egy asztalon. Azt teszik ki amelyik éppen való. A gyertyán azt általában a hozzátartozók viszik. Temetésre ma már nem megy senki virág nélkül. Ki hogy gondolja. Ha közeli rokon, akkor koszorút, ha távolabbi, akkor csokrot csinál, vagy csináltat, ha ismerős, csak akkor pár szál virágot köt össze. A halotthoz, csak aki akar, az megy be. Letérdel, vagy állva elmond egy imát, aztán az asztalon levő szenteltvízzel megszenteli. Utána, ha akar, bent marad - ott bent mondják az olvasót meg énekelnek az asszonyokkal együtt-, de ha nem, akkor kijön. Ugyanúgy, ahogy régen a háznál volt. Ezt a szokást most bevitték a ravatalozóba. 23