Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Szenteltvizet mindenki vitt haza a templomból vízkeresztkor. A templomba is visznek, mert a miséken is vannak gyertyák a Szent Antal meg a Szent Tamás szobrok mellett. Meg az oltáron. Ugye ott sok fogy. Igaz, hogy ma már nem kell annyi a villanyégők vannak." A következő izsai adatközlőm, Némethné Varga Brigitta a legelső ismerősöm a faluban. Különleges státusza volt 16 évig a faluban a néninek. Harangozó volt. Ahogy ő mondja, harangozó a szentegyházban. Most ment nyugdíjba. Nem ez ad elsősorban aktualitást a dolognak, de biztos ez a körülmény is hozzájárult az ő különleges világához. Nyugdíjba vonulásakor kicsit átgondolta megint az életét, s az emlékek felelevenedtek: „Izsán születtem 1932-ben. Szüleim, nagyszüleim is katolikusok voltak. Vallásos családban éltem már kicsi koromtól. Beleszülettem. Az iskolában nekem férfi tanítom volt. Nő, a kézimunkát tanította. Ha valaki bejött az osztályba, bekopogott, felállt az egész osztály. Dicsértessék a Jézus Krisztus, Mindörökké Ámen, Isten Hozta. Ha elment ugyanúgy, csak a végén, Isten áldja meg. A faluban akkor állandó fiatal papunk vót. A Nádai Kálmán. Itt is van eltemetve. Nagyon sok színházi kelléket csinált. Festette a kulisszákat, belső szoba, meg konyhai, meg erdei kulissza. Ő festette. Hogy kivel varratta a ruhákat, nem tudom, azok is voltak. Nem szerette a rövid szoknyát. Mikor, körmenet volt a sekrestyébe gyülekeztünk. Anyáink szépre vasalták az alsószoknyát. Összefogta rajtunk. Ezek a vasalt szoknyák! Haragudott érte, pedig nem voltak akkor még ilyen rövidek. 1954-ben itt halt meg. Még be is volt csukva. A szószékről vitték el a kommunizmusban. Sokat dolgozott, volt hogy az oltárnál lett rosszul. Ki vót merűve mert akkor nem mentek el olyan könnyen szabadságra. Most itt vagyok, máskor meg ott vagyok. Az mindig szolgált. Ha éjjel mentek érte, mert gyóntatni hívták akkor is ment. 24