Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

II. fejezet: A tímári munka

Az eddigiek összegzéseként megállapítható, hogy a bőr állatról történő lenyúzásának, a nyersbőrrel való foglalatosságnak, konzerválásának is megvolt a maga külön kultúrája, amely az állatok és bőreik alapos ismeretén nyugodott. Ez ugyan nem különült el élesen a bőr kikészítésének, cserzésének folyamatától, de nem volt minden részletében a szorosan vett tímármunka része sem, hanem megelőzte azt, és az állattartókhoz (esetleg a mészárosokhoz) volt köthető. Ettől függetlenül e kultúra nagy része a tímároknak is sajátja lehetett, hiszen munkájuk a nyers, valamint a konzervált bőrök tulajdonságainak, jellemzőinek az ismeretén alapult.

E „műveltség” meglétének adatolása talán nem volt felesleges egy olyan ország esetében, mint a középkori Magyar Királyság, hiszen az ország gazdaságában az állattartás, 121 valamint az állat- és bőrexport elég meghatározó szerepet játszott.

a tiltakozó szolgáló népek kiemelni azt, hogy nem pusztán bőröket szolgáltattak be, hanem biztosították a feldolgozáshoz szükséges anyagok egy részét is.

A zsiradékok közül legrégebben a faggyút használták (marhát és birkát egyaránt), ezek olvadáspontja 45-55 fok. (HOLLUB 1948, 190.)

121 Az állattartáshoz szükséges kultúra kapcsán érdemes kitérni arra is, hogy ennek részét képezték a lovak idomításához, betöréséhez szükséges ismeretek is. Amikor Ferdinánd nápolyi király lóidomárt küldött a budai udvarba, Mátyás egy meglehetősen ingerült hangvételű levél kíséretében küldte vissza őt, amelyben egyebek mellett a következők olvashatók: „Nem titok, sőt a fél világ előtt nyilvánvaló tény, hogy fegyvert forgatva nőttünk fel; gyakran és sok néppel, nemzettel hadakoztunk, de akár a törökkel, akár keresztényekkel vívtunk csatát — magunk szelídítette lovakon — mindig szerencsével jártunk. Ha idegen lóidomárokra vártunk volna, sosem végződött volna olyan sikeresen a török, a német, a cseh vagy a lengyel hadjárat. Itthon betört lovainkkal győztük le a vlachokat, vertük meg a szerbeket és hódítottunk meg minden szomszéd népet; mindezt saját lovainkkal vittük véghez becsülettel.” (V. KOVÁCS 1986, 173—174.)

72