Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Bevezetés
Az alulkutatottság azért is fájó, mert egy olyan jelentős, több százas nagyságrendű objektumcsoportról van szó6, amely a középkori ipar és gazdálkodás egyik alapvető kutatási bázisát jelenti, illetve jelenthetné.7 A baji udvarház (1489 után — XVI. sz. vége) megásása (I, 2, 3 ábra) és a terület történetéhez kapcsolódó írásos források értékelése azonban megadta a lehetőséget arra, hogy ezzel a kutatási szempontból mostohán kezelt témával egy kicsit részletesebben is foglalkozni lehessen, vállalva mindazt a bizonytalanságot, ami abból fakad, hogy a 14 éve tartó feltárás még nem fejeződött be, továbbá párhuzamok híján nemigen van mire támaszkodni, az eredményeket nincs mivel összevetni. Mivel a terület történetére vonatkozó okleveles anyag egy korábbi cikkben már közlésre került8, ezért részletesen erre most nem térek ki, csak a lényeget foglalom röviden össze. 6 Hiszen egyfelől minden birtokos nemesnek volt valamilyen curiája, ami otthonául és gazdasága központjául szolgált, másfelől gondolni kell arra is, hogy az Anjouk óta királyaink többé-kevésbé következetesen törekedtek arra, hogy a nemesség ne egy tömbben levő biroktestet bírjon, így a szétszórt birtokrészek központjában mindenhol állt kisebb-nagyobb udvarház, amelyek közül soknak elsődlegesen gazdasági szerepe volt (nagyobb birtokrész esetében többel is lehet számolni). Azt azonban meg kell jegyezni, hogy természetesen ezeknek nem mindegyike volt kerített udvarral bíró udvarház, a szegényebb nemesek esetében pedig a komolyabb „gazdasági központ” funkció szóba sem jöhet. Egy jelentős rész azonban a fent említett típusba eshetett. A birtokos nemesek általában vagy a település központjában, a templom közvetlen közelében vettek birtokba néhány teleknyi belsőséget, vagy pedig a falu szélén szakítottak ki telket lakhelyüknek. (FELD 2000, 21.) 7 A B. Nagy M. által közölt, igaz már nem középkori, siménfalvai udvarház 1636-os leltárában pl. egyebek között az alábbi gazdálkodásra utaló adatok találhatók: „Azon túl ismét kívül, szintén az molnár háza ellenében egy olajütő szín ágasokra építvén, újdonúj, karfázott mind körös-körül, minden olajütő eszközivei készen, zsindelyes. [..] Ehhez ragasztván vagyon az malomház, kinek három oldala boronafa, az egyike kő. Jó zsindelyes, két szakaszban való. Az malomnak első résében vagyon két köre forgó, fólülcsapó két kereke, jó kőpadja és belső kerekei is mind épek [...] Az malomnak másik részében egy kerék, az is fólülcsapó, kő nélkül való, ványoló, kásatörő és olajütö... berenafából rótt sütőház, zsindelyes; [...] E mellett egy lúd hizlaló ólacska szalmás, [...] serfozőház [...] csűr, fenyőberenából rótt, öt szakaszban való [...] falábakon álló, berenából rótt, disznók hizlaló kötröc...” (B. NAGY 1973, 77—79.) (Csak az eredeti és a régi magyar nyelven közölt források lettek dőlt betűvel szedve. Az egyéb idézetek normál betűsek.) 8 PETÉNYI-SABJÁN 2003, 127-133. A korábban írtak kiegészítéseként meg kell említeni, hogy a litteratus-ként említett Kovácsi Demeter, aki 1448-ban tanúként, illetve szomszédként volt jelen Rozgonyi János fiainak a tatai birtokba történő beiktatásánál, a Rozgonyi család familiárisává vált, és mint ilyen Rozgonyi János tárnokmester altárnokmestere volt több éven át, amire 1464. április 2-áról és 1469. február 21 -ről is van adat: „Nos Johannes de Rozgon magister thavarnicorum regalium memoriae commendamus per praesentes quod prudentes et circumspecti viri magister civium ac iudex et iurati cives civitatis Soproniensis. Illos ses fbrenos auri quibus pro novo anno circa honores nonstros magistri tavarnicatus dare et solvere tenebantur, nobis et per nos egregio Demetrio de Kowachy vicemagistro thavarnicorum, nostro familiari speciali per nos ad id deputato, hic in civitate Albaregali tempore coronationis serenissimi domini nostri regis Mathie plenare persolverunt, super quibusdem sex florenis auri nobis persolutis annotatos magistrum civium ac iudicem et iuratos civés civitatis Soproniensis quitto reddidimus pariter et absolutos harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in civitate Albaregali praedicta feria secunda proxima post festum Resurreccionis domini anno eiusdem millesimo quadringentesimo sexagesimo quarta. ”(HAZI 1926, II/V.104.) „Nos Johannes de Rozgon magister thavarnicorum regalium etc. memoriae commendamus per presentes, quomodo viri sapientes magister civium ac iudex et iurati cives civitatis Soproniensis illos nostros proventis annuales quibus
