Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
kiszáradjon. A fentiekből kifolyólag a szárítással való konzerválást jobbára az apróbőrök (juh-, kecskebőr) esetében alkalmazzák.77 A másik konzerválási eljáráshoz - a sózáshoz - csak tiszta konyhasót lehet használni78 (a kősó, marhasó tisztátlansága miatt erre nem alkalmas). Sózáskor a nyersbőröket húsoldallal felfelé, körülbelül 20 fokosán lejtő dobogóra vagy valamilyen más alkalmatosságra kell kiteríteni úgy, hogy a gerinc és a fej magasabban feküdjék. Teljes kihűlés után a bőr egész felületét, de különösen a fejet és a végtagokat alaposan besózzák, majd a bőrt a hát egész hosszában behajtják, a fejet és a lábszárakat gyengén ugyancsak behajtják, és a következő bőrt szintén húsoldallal felfelé ráterítik. Ezután pár napig ebben a helyzetben hagyják a bőröket, míg a só a víz nagy részét sós lé alakjában el nem távolítja belőlük.79 A só jelentős része azonban mint tömény sóié a bőrben visszamarad és azt konzerválja.80 Körülbelül egy hét múlva ismét szétterítik a bőröket, újrasóznak, végül pedig összegöngyölik és összekötve tárolják, amire jól szellőző, száraz hely a legjobb.81 Egy marhabőr sózására az évszaktól függően a bőr 35^í0%-ának megfelelő menynyiségű só szükséges, borjúbőrre a bőr 40—50%-ának megfelelő mennyiség kell.82 Kérdés persze, hogy a fent leírtakat lehet-e a középkorra vonatkoztatni, vajon meg tudták-e akkoriban is állapítani, hogy az állat mely felületéről származik egy bőr, és ha igen, akkor a tulajdonságának megfelelően használták-e, vagy tisztában voltak-e azzal, a bőrök jellemzői változnak attól függően, milyen az állat fajtája, neme, kora, hogy milyen éghajlati viszonyok között, milyen körülmények között él. Annál is inkább, mert például a leicesteri Ágoston—rendi monostorban olyan cipőtalpakat találtak, melyek közül sok bögölycsípés által átlyukasztott marhabőrből készült,83 azaz annak ellenére is felhasználtak bőröket, hogy azok nyilvánvalóan hibásak voltak.84 77 HOLLUB 1948, 20. 78 HOLLUB 1948,21. 79 A lejtős felületre azért van szükség, hogy a lé le tudjon folyni a bőrről, mert ha ez nem történik meg, a fölös sós lé oldólag hat rá, gyengíti, aminek következtében szivacsossá, lazává válik. (HOLLUB 1948, 45.) 80 A só a bőrben idővel kikristályosodik és azt cserzi, de ez a hatás kimosás útján teljesen megszüntethető. (HOLLUB 1948, 22.) 81 A hosszabb, 3—4 hónapos tárolás károsítja bőrt, elveszti duzzadó képességének egy részét, a só pedig részben oldólag hat a fehérjékre. (HOLLUB 1948, 22.) 82 Elégtelen vagy nem egyenletes sózás esetén a bőr egyes részeit a baktériumok megtámadják, aminek látható jele a bőr foltossá válása. Ennek következtében a bőr érintett részei nem cserződnek át tökéletesen, s a bőr kemény, szaruszerű lesz, a barka sötét foltokat mutat és könnyen törik, vagy a bőranyag részben elrothad, elvékonyodik. (HOLLUB 1948, 22.) 83 CLARKE 1985, 138. 84 A szerző azonban ezt azzal magyarázza, hogy a társadalom szegényebb rétegei számára (melyek közé a szerzetesek nagyobb része tartozott) a gyengébb minőségű bőrt is feldolgozták. (CLARKE 1985, 138.) Ezt a megállapítást egyébként alátámasztja, hogy sok helyen működtek olyan javítóműhelyek, melyekben a foltozóvargák a cipőgyártásnál keletkezett maradékot, illetve úgynevezett „kishibás” anyagokat használtak 63
