Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
7. melléklet A következő magvakat/terméseket találtuk: Triticum aestivum subsp. vulgare (kenyérbúza): 1 db egész, 1 töredékes szenük szem Hordeum vulgare subsp. hexastichum (hatsoros árpa): 1 db szenült szemtermés töredék Secale cereale (rozs): 1 db szenük szemtermés Panicum miliaceum (köles): 1 db szenük csupasz szem töredék Cerealia (gabonaféle): 3 db szenük szemtermés töredék Stachys silvatica (erdei tisztesfű): 1 db nem szenük makkocska Amaranthus retroflexus (szőrös disznóparéj): 1 db nem szenük mag Minthogy itt száraz lelőhely karpológiai anyagának feldolgozásáról van szó, a nem szenük két faj: erdei tisztesfü, szőrös disznóparéj diaspóráit semmiképpen nem tekinthetjük a kultúrréteggel egykorúnak. Recensek vagy közel azok. Állatok útján, vagy a feltárás során kerülhettek a felszínről az elemzésre begyűjtött mintába. Mindenesetre fontos bizonyítékot jelentenek a jelenlegi flórakakaró faji összetételére és minőségére. (Itt jegyezzük meg, hogy a szőrös disznóparéj egyébként is újvilági eredetű ruderália.) A próbában bár csak szerény számban találni magvakat és terméseket, a kimutatott fajok mégis jól reprezentálják a középkori növénytermesztést. A növénytermesztés fejlődésében kedvező időszakot jelentett a 14-16. század. A fejlődő hazai városok ellátása miatt növekedett a gabona, a zöldség és gyümölcs termesztése. E korra tehető a hús és a bor exportra történő termelésének megindulása. A középkori lelőhelyek növénytani leletanyaga nagy segítséget jelent a korszak jobb megismerésében. Az ásatásokból előkerült növénytani leletanyag az akkor élt ember növénytermesztésének, növényismeretének pontos és hű tükre. Alkalmas a helyi írott és ikonográfiái források ellenőrzésére. A növénytani leletanyag ugyanis fontos utalásokat tartalmaz a táplálkozási szokásokra, növényfelhasználásra és az egykori természeti környezetre vontakozóan. Az archaeobotanikai leletek megerősítik az írott forrásokat. A középkori lelőhelyekről származó magvak és termések többnyire emésztőgödrökből, kutakból, szemétgödrökből származnak. Különösen a kloákák őrizték jól meg a magvakat és terméseket. A Dunafoldvár-Öregtorony lelőhelyen talált karpológiai leletanyag (17. századi ház maradványa) fele részben rozsból, kevesebb vetési búzából és még kevesebb kölesből állt. Hollókő-Vár 16-17. századi rétegében a búza és a rozs szemek közel azonos mennyiségben fordultak elő. Volt, hogy a rozs mennyisége felülmúlta a búzáét (a szolnoki vár 18. század eleji pusztulási rétege), máskor (Pécs-Sebészeti Klinika, 16-17. századi leégett ház) a búza volt jóval több. A magyar középkor kedvelt gabonája a köles volt. Jelentősebb mennyiségben találták meg Nagyvázsony-Csepely 15-16. századi lakótelepének pusztulási rétegében és Székesfehérvár-Palotai u. 5. sz. alatt, egy 17. századi lakóház feltárása során. A dézsmajegyzékekben említett további szántóföldi és konyhakerti növények (len, lednek, lóbab, lencse, fokhagyma) maradványait is megtalálták Nagyvázsony-Csepelyen. Vác belvárosában folytatott ásatásokból a hetvenes és nyolcvanas években előkerült jelentős számú mag és termés jól reprezentálja a középkori növénytermesztésünket. 361
