Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet kori Vác vámösszeírásai50 arra utalnak, hogy a marhabőr-kereskedelem évszakossága egybeesett az élőállat kivitellel, és 1560-ban, illetve 1563-ban az augusztus és október közötti időszakban tetőzött. Ez azonban csak a bőrök szállítását jelzi, nem a voltaképpeni vágás vagy nyúzás időszakát. Az élő állatokkal ellentétben nem derül ki e feljegyzésekből a bőrök földrajzi eredete sem. Csont- és agancsmegmunkálás A középkorra a technikai fejlődés következtében az agancs és csont megmunkálása egyre jelentéktelenebbé vált. Kivételt csak néhány különleges szerszám részösszetevői és a dísztárgyak képeznek, amelyek mindmáig hasznosítják e nyersanyagok szilárd, ám rugalmas voltát, tetszetősségét. Összességében azonban a csontok kézműipari felhasználása a történeti időben előre haladva mennyiségileg csökken, minőségi szempontból pedig egyre szakosodottabbá válik. A csontból készített eszközök között ugyancsak a szarvasmarha maradványai uralkodnak. Ez a nyersanyag nagy bőségben fordult elő, így belőle egyszerűbb tárgyakat is gyakran készítettek. Ezek közé tartozik egy 42,5 cm(?) átmérőjű, szarvasmarha állkapocs felszálló ágából kivágott korong (9. árok) és egy harántirányban átfúrt, proximális ujjperc (34/a gödör, 60-120 cm). Az egyetlen látványosabb darab egy egyszerű, lábközépcsont dialíziséből készült késnyél, amely all. szelvényből került elő. Megjelenésében szerény, de előfordulását tekintve igen jelentős az a szarvasmarha orsócsont darab, amelynek elülső, laposra vágott felületét finom, sűrűn fogazott minta fedi (4/1 gödör, 0-40cm; 16. ábra). Mai ibériai néprajzi példák alapján51 bizonyosra vehető, hogy ezt a primitív „üllőt” fogazott sarlók élének kikalapálásakor alátétként használták. Erre a célra általában a szarvasmarha vagy a ló vaskos lábközép- és orsócsontjai feleltek meg a legjobban. A csonteszköztípus igen régi, legkorábbi példányait Semenov közölte a Fekete-tenger északi partvidékének hellenisztikus (Olbia), illetve szkíta (Neapol, Thanagoria) lelőhelyeiről, noha ő még ráspolyként határozta meg őket, amelyeket szerinte márvány megmunkálására használhattak.52 A vaskori előfordulás azért fontos, mert közvetve bizonyítja a fogazott sarlók megjelenését olyan lelőhelyeken, ahol magukat a vaseszközöket a korrózió gyakran a felismerhetetlenségig eltorzította. A hazai régészetben az 1960- as években keltező értéket tulajdonítottak ennek a sarlótípusnak, de igen későinek, török korinak vélve azt.53 A fogazott sarló a jobbágygazdaságok jellegzetes szerszáma volt, minimális szemveszteséget okozott. Amikor megkopott, általában a 50 Káldy-Nagy 1968, 39; Vass 1975, 153. 51 Moreno-García-Pimenta-Ruas 2005, 571-627. 52 Semenov 1964, 186, Fig. 100/1-3, 188. 53 Müller 2000, 31. 338
