Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet lovakkal voltak kapcsolatban, a marhabőrök rutinszerű feldolgozását talán kevésbé érintették. E lélektani jelenségtől függetlenül azonban a régészeti állattani irodalomban ugyancsak felvetették a tímármesterség rendkívül környezetszennyező voltát, különös tekintettel a különböző töménységű, húgysavat (C5H4N403) tartalmazó exkrementumok, végtermékek (vizelet, galamb- és kutyaürülék45), valamint az azok semlegesítésére használt lúgos kémhatású mész nagy mennyiségére.46 A helyzetet rontották az említésre méltóbb állati eredetű fehérje bomlástermékek: a kadaverin, H2N(CH2)5NH2, amely a fehérjék hidrolízise során keletkező mérgező diamin, valamint az ugyancsak oszló állati szövetekben keletkező putreszcin, H2N(CH2)4NH2. Fontos megjegyezni, hogy a szennyezés mértéke nemcsak viszonylag bőséges vízellátást tett szükségessé: noha a régi korok embere számos jel szerint sokkal kevésbé volt érzékeny a szagokra, a fehérjebomlással járó szélsőségesen bűzös munkafolyamatok helyszínét (a bőrök kikészítésén kívül pl. a bíborkagyló feldolgozást) számos jel szerint a település tájolásához igazítva választották meg, nyilvánvaló tekintettel az uralkodó szélirányra.47 A Budapestet máig frissítő, a Duna mentén végigsöprő alapvetően északi szél fő irányának ismeretében aligha véletlen, hogy a tabáni tímárok a budai Várhegytől délnyugatra húzódó hűvösvölgyi “szélcsatornában” dolgoztak, és a középkori Pesten feltárt vargaműhely is a déli városfal közelében helyezkedett el.48 Vácott a bőrfeldolgozással kapcsolatba hozott régészeti objektumok és állatmaradványok a középkori város keleti szélén kerültek elő (az uralkodó dunai szélirány itt északnyugati). A püspöki palota és az előkelőbb városi polgárok lakhelyei e területtől délnyugatra feküdtek.49 Fontos megfigyelés tehát, hogy Baj-Öreg-Kovács-hegy településén a tímárok tevékenységi területét, illetve az azon talált kőgyűrüs objektumokat csaknem 13 m választotta el az udvarház főépülete keleti falának külső szélétől, ami Petényi Sándor érvelése szerint tudatos térhasználatra utal. Ez az építészeti megfigyelés egybe esik avval, hogy uralkodó északi/északnyugati szélirányt feltételezve ez a tájolás legalább széljárta napokon valamelyest távol tarthatta a tímárkodással elkerülhetetlenül együtt járó levegőszennyezést a település központjától. Az emberi húsfogyasztáshoz közvetlenül nem kapcsolódó csontokhoz talán a kutyák is kisebb valószínűséggel jutottak hozzá. így nem lehetetlen, hogy a tímárok vegyileg is szennyezett munkaterületén szétszórt ló- és szarvasmarhacsontokhoz kisebb eséllyel fértek hozzá. Nem tudjuk, a bőrök kikészítése mennyire lehetett évszakhoz kötött tevékenység. A bőrök alapvető sózását-tartósítását viszonylag friss állapotban kellett elvégezni, de ezek után a bőr aránylag könnyen tárolható és szállítható volt. A török 45 Régészeti előfordulása: Vörös 1996, 242, Fig. 4. 46 Serjeantson 1989, 133. 47 Bartosiewicz 2003, 189. 48 Irásné Melis 1996, 211, 1. ábra. 49 Bartosiewicz 2003, Fig. 1. 337
