Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet késői középkorra ez a szokás szemmel láthatóan alábbhagyott. Nem kultúrtörténeti, hanem technikai szempontból vegyük fontolóra a honfoglalás kori „lóbőrös temetkezések” példáját, amelyekben a koponya és a négy lábvég csontjainak együttes megjelenése Vörös István meggyőző elemzése39 alapján valóban a nyúzott lovak bőrének maradványa. A ló ugyancsak nagy testű patásállat, bőrének lefejtése a szarvasmarháéhoz hasonlóan egyaránt testi erőt és szakértelmet igényelt. XX. századi megfigyelések szerint az ipari feldolgozás folyamata során a lóbőrben hagyott lábvégcsontok mintegy „nyélként” könnyítették meg a nagy tetem nyúzását40, ezután pedig gyakran a már említett módon természetes nehezékként szolgálhattak a kiakasztott bőr szárításakor. Míg a szarvasmarhák bőrének alapfeldolgozásával a középkorban a mészárosok is foglalkoztak, a húsfogyasztási szempontból értéktelen lódögök hasznosítása sok esetben számkivetett “specialistákra” maradt.41 A lovak nyúzásával gyakran a középkori közösségek marginalizálódott tagjai foglalkoztak, akik nem egy esetben ítéletvégrehajtást is vállaltak. A kivégzettek csontjai olykor ló- és kutyamaradványok társaságában kerülnek napvilágra, mint például a svájci Luzern városi (dög)temetőjében, amely a XVI. századtól 1869-ig volt használatban.42 E jelenség ikonográfiái megjelenítése sejthető az idősebb Pieter Bruegel „Keresztút” című festményén (Kunsthistorisches Museum, Wien). Meglehet, hogy ez a kép nem a XVI. századi Németalföld köztisztasági viszonyait hivatott ábrázolni, mégis figyelemre méltó, hogy a városszéli vesztőhely közelében lócsontok vannak (15. ábra). Mellékes állattani részletnek tűnhet, hogy ugyanezen a festményen az emberi környezetre gyakran jellemző, kommenzális varjak is feltűnnek,43 amelyek közül a kormos varjút (Corvus corone L. 1758) éppen a szemét- és dögevés vonzhatta a települések közelébe.44 A felsorolt, mellékesnek tűnő hangulati elemekkel összhangban az ásatások arról tanúskodnak, hogy a helyi szennyezés mértéke (pusztán az ételhulladék menynyiségéből ítélve is) meglehetősen nagy lehetett, megnövelve például a fertőzések veszélyét. Fontos hangsúlyozni, hogy a felsorolt negatív gondolattársítások látszólag az életükben megbecsült, de a húsfogyasztás és kereskedelem körén kívül eső 39 Vörös 2000. 40 Sótonyi 1962,42. 41 Írországban a kimondottan vágólovakkal foglalatoskodó lókupecnek, a „lóböllémek” külön neve is van: knacker. 42 Hans Rudolf Stampfli előadása. 1990, Washington D. C. 43 Gál 2003a, 121. 44 A középkori bőrfeldolgozás itt ecsetelt “hangulatától” talán nem független, hogy noha a magyar néphagyomány a növényevőnek tartott vetési varjú húsának több elkészítési módját is ismeri, a Corvus corone L. 1758 fajhoz tartozó dolmányos varjú fogyasztásától idegenkedik: Gál 2003b, 9. 336
