Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
korba, ahol az a bőriparhoz hasonlóan tovább gazdagodva biztosítani tudta az ország iparcikkellátását. Az olyan iparág esetében viszont, amely a honfoglalás kori magyaroknál nem számított meghatározónak, mint például a textilipar, a külföldi import vált döntővé, mert a külföldi mesterek áruival a kevesebb hagyománnyal, rövidebb múlttal bíró hazai mesterek árui nem tudták felvenni a versenyt. A legegyszerűbb, legdurvább posztóból sem tudtuk a hazai igényeket kielégíteni, és még a Balkánról is importáltunk textíliát, pl. rác posztót. Hasonló jelenség figyelhető meg egyébként az ércbányászat esetében is. Azzal kapcsolatban, hogy az 1525-ös nyári országgyűlésen a Fuggerek kezén lévő rézbányákat Szerencsés Imrének adták, Burgio idézte azt a vélekedést, hogy „a bányák el fognak pusztulni, mert Magyarországon senki sincs, aki értene a bányák műveléséhez.”781 A tőlünk nyugatabbra fekvő országok bőripara esetében azt lehetett megfigyelni, hogy volt legalább egy olyan termékük, amely jobb tulajdonságaival, minőségével kimagaslott az európai átlagból, és keresett árucikknek számított távolabbi országokban is. A magyar bőripar ugyanezen a szinten állt, hiszen az általános, egész Európában elterjedt bőrfeldolgozási módok használatán kívül a magyaroknak is volt olyan eljárása, amit csak nálunk ismertek, Európa tőlünk nyugatabbra eső területein nem. A timsós-faggyús kikészítésű bőrökkel és az ezekből gyártott áruféleségek minőségével az ország ipara felülmúlta a más országokban gyártott hasonló áruk minőségét, ami a hazai piac ellátásának biztosítása, a hazai szükségletek kitűnő színvonalú kielégítése mellett kiterjedt áruexportot is megalapozott. Attól függetlenül tehát, hogy a hazai bőriparban a céhesedési fejlődés messze elmaradt a nyugat-európai országokétól, nem váltak szét olyan élesen egymástól a tevékenységek, mint ott; és általában a bőripar felépítésének szerkezete eltért az utólag példaként kezelt nyugat-európai országokétól, a magyar bőriparnak ugyanolyan jellemzői voltak, mint a középkori Nyugat-Európa bármely más, egyébként nagy általánosságban Magyarországénál fejlettebb iparúnak tartott országának. A bőrfeldolgozás, illetve a hozzá kapcsolódó szakmai tudás, a belső piac ellátása, valamint az exportképesség vonatkozásában Magyarország Európa színvonalán állt. Mindez óvatosságra int annak a képnek az általánosságával kapcsolatban, amely a magyar iparról pusztán csak a céhes forrásanyag alapján rajzolható. A céhes források is fontos adatokkal szolgálnak ugyan, de ezek az egykori valóságnak csak egy (és nem az egyetlen) szeletét mutatják. A régészeti feltárások során előkerülhetnek olyan objektumok vagy eszközök, amelyek hovatartozását nem lehet egyértelműen meghatározni. Ezek közé sorolható a bőripari objektumok nagy része is azért, mert amikor földbe ásott objektumokat használtak, akkor azokban szerves anyagokkal dolgoztak, amelyek csak a legritkább esetben őrződtek meg, és így szinte semmi sem marad a régészet kezében, aminek segítségével be tudná ezeket az objektumokat azonosítani. 781 BURGIO 1926, 23. 206
