Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
közül, akik a bőrt magyar módra készítik ki, aki elmondott és megmutatott nekem mindent, mi mesterségében fontos.]”376 A La Lande által leírtak értékelésekor azonban azt okvetlenül figyelembe kell venni, hogy a bőr timsós kezelése manufakturális keretek között — még ha az alapvető lépésekben, a munkafolyamat jellegében, sorrendjében nem is — sok részletében nyilvánvalóan eltért a honfoglalók, illetve a középkori magyar mesterek gyakorlatától. A „magyar bőr” előnyeiről és a technika Franciaországba kerüléséről az alábbi változatot közli La Lande: „A magyar bőr, melyet timsóban és sóban puhítottak és fagygyúval átitattak igen erős. A timsó és a só arra szolgálnak ugyanis, hogy a bőrt teljesen átjárva, azt eredeti zsírtartalmától teljesen megfosszák, mintegy átmarják. Ha ezt nem tennék, a bőr nedvesség hatására túlságosan puhává, kiszáradván merevvé válnék, hő hatására pedig egészen tönkremenne. A felhasznált faggyú zsírossá és puhává teszi, és így igen alkalmatos nyergesek és szíjgyártók számára. Azt állítják, hogy a bőrkikészítés ún. magyar módja kb. a XVI. sz. közepén, vagyis kétszáz évvel ezelőtt jutott el hozzánk, méghozzá egy bizonyos Buscher, egy párizsi tímár fia ismerte meg az afrikai Szenegálban a módszert. Ugyanebben az időben már Magyarországon is így dolgoztak, és az ily módon kikészített bőrt igen nagyra értékelték. 1584-ben két német vagy lotharingiai tímár, Lasmagne és Anvand nevezetűek jöttek a lotharingiai Neufchateau-ba, onnan a Champagne megyei St. Dizier-be, majd végül Párizsba mentek dolgozni. Ezek használták elsőként a kaparóvasakat, melyekkel a szőröket a bőrről eltávolították. Később Colbert úr Larose nevű emberét elküldte Magyarországra, hogy megtudja annak okát, miért olyan híres a magyar módra kikészített bőr, és tulajdonképpen melyek előnyös tulajdonságai.”377 Az eljárás további előnyei között sorolja fel, hogy: „A bőrkikészítési módok között a magyar a leggyorsabb, bizonyos tartományokban nyáron378 nyolc nap alatt elkészül, ez azonban kissé túl gyors, legalább tizenöt napra, esetenként azonban két teljes hónapra van szükség ahhoz, hogy a bőr teljesen elkészüljön, még jobb volna azonban, ha ennél is több időt szánnának rá.” Továbbá „ a gyors elkészüléstől függetlenül, az ilyen bőröknek a másképpen kikészítettekkel szemben, legyen a munka bármily gondos, van egy nagy előnyük, mégpedig ... a más módon kezeltek nyers oldala sosem olyan jó minőségű, mert a szőrtelenítés helyenként vékonyra koptatja őket, azonban a magyar kikészítéskor a bőr nyers oldalát minden módon megerősítik és átitatják anélkül, hogy a bőrszövetet károsítanák... További előny, hogy az egészen friss bőrökön is meg lehet a munkát kezdeni... A vidéken dolgozó tímároknak könnyebbség, hogy mindenkor hozzájuthatnak a friss bőrökhöz, és nem egyenként kell ezeket beszerezniük.”379 376 LALANDE 1767,55. 377 LALANDE 1767,56. 378 LALANDE 1767, 57. 379 LA LANDE 1767, 58—59. A munkát rendszerint tavasz és ősz között végzik. A hideg hátrányos, mert az olvasztott faggyú nem ivódik bele a bőrbe, hanem a felszínen marad. Nyáron viszont ez az anyag túlságosan is folyékony, nem marad meg a bőrön, különösen ha az éjszakák nagyon melegek. Ezért a cserzésre 129
