Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
A friss nyersbőrt minden erjesztési eljárás (hamu, mész) nélkül, csak pusztán késsel szőrtelenítették, aminek eredményeképpen a szőrök gyökerei a bőrben maradtak, ezáltal a bőr barkájának (külső rétegének) épsége megmaradt, így tömöttségében, rugalmasságában, szakítószilárdságában sokkal közelebb állt az élő bőrhöz, mint a növényi cserzéssel készített.372 A késsel való szőrtelenítés után timsós-konyhasós oldatban dolgozták (taposták) meg a bőrt, majd megszárították, s miután megszáradt, parázs fölé tartották, hogy a melegtől a bőr pórusai kitáguljanak, és így jól fel tudjon szívódni a forró faggyú, amellyel végül bekenték. Amellett, hogy ez az eljárás nagy szakítószilárdságú bőröket eredményezett (általában ökörbőröket használtak ennél az eljárásnál, a kész bőr színe pedig fehér lett) még volt egy nagy előnye, mégpedig a gyorsaság. Ezzel a módszerrel ugyanis a bőrt 2—4 hét alatt ki tudták dolgozni, míg a cseres eljárás 2-4 évig is eltarthatott.373 Hátrányt jelentett viszont az, hogy a timsó vegyileg nem egyesült a bőr rostjaival, ezért a nedvesség oldólag hatott rá, azaz a timsós bőr a vízzel szemben nem volt ellenálló.374 Ezért kellett az ilyen eljárással készült bőrök felületét gyakran zsírozni, pótolva az időjárás vagy más vizes esemény miatt elkopott zsiradékot.375 La Lande munkájából az alábbiakban sok részlet kerül majd idézésre, mert könyvét a magyar kutatás — bár létezéséről tudott — nem használta, ugyanakkor számos olyan információ lelhető fel benne, amely az eddigi ismereteket tovább gazdagítja, árnyalja, ráadásul ezek az információk — a könyve bevezetőjében írtak alapján — meglehetősen hitelesek, hiszen a szerző személyesen győződött meg arról, amiről írt, közvetlen források alapján dolgozott: „Ez a Magyarországról származó eljárás (a bőrt faggyúval és timsóval kezelő), amely már több, mint kétszáz évvel ezelőtt eljutott hozzánk, igen előnyös. Éppen ezért a legnagyobb gondossággal kívánjuk leírni. [A leíráshoz szükséges ismeretek megszerzésében segítségemre volt Barrois úr, a párizsi St. Hyppolit manufaktúra felügyelője és társtulajdonosa, valamint Rubigny úr, az egyik legügyesebb azok 372 A meszezésnél, illetve hamuzásnál ugyanis pont az a célja az erjesztésnek, hogy a bőr rostjai annyira fellazuljanak, hogy a szőröket gyökerestől ki lehessen tépni. A kitépett szőrök helyén azonban sok apró lyuk keletkezik, s a barka tömöttségének és épségének ez a megbontása meggyengíti magát a bőrt is. (GÁBORJÁN 1962, 98.) 373 GÁBORJÁN 1962, 98. 374 GÁBORJÁN 1962, 110. 375 20 foknál 15 g, 100 foknál 357 g timsó oldódik egy liter vízben. A cserző hatást a timsóban lévő kénsavas alumínium adja. A só ugyan kötődik a bőrroston, de a cserzés során sav is felszabadul, amelyet a pőre előbb veszi fel, mint az alumíniumsót, ez duzzasztja a rostokat, ami végeredményben kemény, bádogszerű bőr képződéséhez vezet. A sav duzzasztó hatásának ellensúlyozására adtak konyhasót a timsóhoz, éspedig a timsó mennyiségének 25—100%-át. (A sok só azonban sókiütéshez vezethet.) Minél nagyobb a konyhasó mennyisége, annál lassúbb a cserzés, de annál lágyabb a bőr. Az alumíniumsó a bőrroston csak gyengén kötődik, a frissen cserzett bőrből a timsó majdnem teljesen kimosható. Ezért cserzés és szárítás után pihentetni kell a bőrt, hogy az alumínium jobban kössön hozzá, és csak ezután nyújtják, puhítják. A timsós bőr a forró víz hatásának azonban még így sem tud ellenállni, bőrszerű megszáradása sem tökéletes, csak megfelelő mechanikai megdolgozás után válik azzá. (HOLLUB 1948, 154.) 128
