Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
Az állatcsontok A lelőhely jellege és fekvése miatt az állatcsontok összegyűjtésére kezdetektől fogva nagy figyelem fordult. Nem elsősorban azért, hogy össze lehessen vetni az alföldi csontanyaggal, vagy hogy képet lehessen kapni a táplálkozáshoz felhasznált húsféleségek arányáról, hanem az erdei létből fakadóan érdekességekre lehetett számítani a vadállomány összetételével vagy a házi- és vadállatcsontok arányával kapcsolatban. Az anyag más erdei lelőhelyek anyagával, pl. a sarvalyiéval való összevetése is vezethetett érdekes eredményre. A feltárás során olyan gödör, amelynek betöltésében csak csontok lettek volna — vagy a csontok aránya a betöltés más anyagához képest kiugróan magas lett volna—nem került elő, ennek ellenére az apránként összeszedett állatcsontok összsúlya 1996—97-re már meghaladta az 1 q-t. Attól való félelmemben, hogy a feltárás végére túlságosan nagy mennyiség fog felhalmozódni, ami már nehezebben lesz kezelhető, feldolgozható, és az ezzel kapcsolatos esetleges problémák hátráltatni fogják a publikálást, megkértem Bartosiewicz Lászlót az addig előkerült anyag feldolgozására, aki azt 2000-ben el is kezdte, és azóta ez a munka lényegében párhuzamosan folyik az ásatással. Már az első nagyobb mennyiség átvizsgálása után megkérdezte a munkára felkért szakember, hogy nem találtam-e a lelőhelyen tímárműhelyt, amit határozottan cáfoltam, mivel számomra a műhely épületet jelent, amelyben van valami, ami azt műhellyé teszi, ilyet pedig az ásatás során nem találtam, a tímárokról és azok telepszerű munkahelyéről pedig akkoriban még semmit nem tudtam. A 2000-ig előkerült állatcsontanyag feldolgozásának befejezése után, mintegy fél évvel később azonban kezembe akadt egy cikk a veszprémi tobakokról.274 Ezt olvasva találtam rá arra az analógiára, amely megoldást adott a kőgyűrűs gödrök funkciójának tisztázásához, és a kutatást a tímárság felé orientálta. A témával való foglalkozás során jutott eszembe a történeti állattanos kolléga tímárkodásra utaló megjegyzése. Előkeresve az első, még csak tájékoztató jellegű tanulmányát nagy örömmel tapasztaltam, hogy — az ásató régész kifejezett cáfolata ellenére — a szerző jelezte dolgozatában, hogy a lelőhelyen tímármunkát végeztek. Az az igazság tehát, hogy az állatcsontok vizsgálata révén az azt végző kutató hamarabb tudta, hogy milyen ipart folytattak fenn a hegyen, mint jómagam, aki a területet akkor már évek óta kutattam. Annak ellenére, hogy a történeti állattanos kolléga megállapítása a probléma megoldását jelentette, azt nem tudtam akkor jelentőségén kezelni, mert akkori tudásom alapján hiányoztak hozzá az adatok, és ha későbbiek során a véletlen nem segít hozzá a kőgyűrűs gödrök analógiájának megtalálásához, akkor elképzelhető, hogy a helyzet később sem változott volna, holott a történeti állattan vizsgálati eredményében egyébként benne volt a kérdés tisztázásához szükséges információ. 274 NAGY 1971,189-240. 109
