Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
még maradtak hátra olyan munkák is, mint a kitaszítás, simítás, kinyújtás. A szárítási művelet megrövidítése érdekében a nedvesség egy részét előzetesen mechanikai úton, taszítással eltávolították, amihez taszítóvasat használtak,265 és ugyanezzel végezték a bőr nagyobb dudorodásait eltüntető simítást.266 Ezután még egyenletesre faragták a bőr húsoldalát,267 majd puhítással eltávolították egymástól a cserzés során összetapadt rostokat. Ezt nyújtókoronggal vagy tányérral végezték, ami egy 25—35 cm átmérőjű tányérszerűen boltozott fémkorong, amelynek közepén kerek nyílás van.268 kerülnek ismertetésre, melyeket nagy valószínűséggel a középkorban is használtak. Ezek közé tartozik a tölgy-, fenyő- és nyírfa, valamint a tölgyfa gubacsa. A legértékesebb cserzőanyagot a tölgykéreg adta. Nálunk a kocsányos és kocsánytalan tölgy az elterjedt. A fa kérgén a külső réteg elhalt sejtekből áll (pararéteg). Ez alatt van a cserzősav felhalmozva. A cser szempontjából az olyan kéreg a jó minőségű, amelynek pararétege nem vastag (ilyenek a 15-25 év közé eső fák). Ahogy a tölgy öregszik, a kérge elveszti sima felületét, vastagabbá válik a párás réteg, cseranyag szempontjából értéktelenebbé válik a fa. A tölgy április második fele és június vége között hántolható a legkönnyebben. A frissen hántolt kéreg 50-60% vizet is tartalmazhat, míg a teljesen erdőszáraz 15%-ot. Az erdőszáraz kéreg hosszában hajlítva könnyen törik, míg az őrlésérett kéreg már egyáltalában nem hajlítható, hanem rideg, törékeny. A kérget erdőszáraz állapotig az erdőben szokták szárítani; két sorban, tetőszerűen, húsoldallal befelé felállítva. (HOLLUB 1948, 101.) A tölgy kérgének savtartalma függ az éghajlattól is, a napos domb- vagy hegyoldalon lévő tölgyes a legmegfelelőbb ebből a szempontból. A hazai tölgykéreg 7—9% cserzősavat, 5—6% nemcserző savat és körülbelül 2,5% szőlőcukorszerű anyagot tartalmaz, miért is a levek könnyen erjednek. A tölgykéreggel általában talpbőröket csereztek, de alkalmas volt mindenféle bőr, így felsőbőr cserzésére is. (HOLLUB 1948, 103.) A tölgyfa kérge mellett a tölgy fája is tartalmaz cserzősavakat, de csak 4-6%-nyi mennyiségben. Cserzőanyag termelésére az idősebb fák alkalmasabbak, savukat főleg talpcserzéshez használták. (HOLLUB 1948, 108.) Cserzésre alkalmas a fenyőfa kérge is. Annál értékesebb, minél vastagabb és világosabb a húsrétege, és minél vékonyabb a parásrétege. Legkönnyebben májustól augusztus végéig, az élénk nedvkeringés idejében hántolható. Szárításkor húsoldallal befelé kell fektetni úgy, hogy a nap és a levegő jól érje. (HOLLUB 1948, 104.) A fűzfa gyorsan nő, már 4—5 éves korában hántolhatják. Kérge világos színű, lágy, simulékony, finom és erős barkájú bőrt ad. Elsősorban Oroszországban használják. A fűz- és nyírfakéreggel cserzett és nyírfakátránnyal vízhatlanná tett bőr a bagaria. (HOLLUB 1948, 106., 241.) A rendellenes növényi kinövések közül főleg a gubaccsal lehet számolni (a középkorban is), ami a gubacsdarás csípésére alakul ki úgy, hogy a darázs a makk és a csésze közé petéket rak. Az idegen test sejttúltengést idéz elő, aminek következtében a makktermésen szabálytalan alakú, 1,5-2,5 cm átmérőjű rücskös képződmény keletkezik. Az így képződött gubacsban a növény védekezésképpen nagy mennyiségű, 24-40%-nyi cserzősavat halmoz fel. A gubacsok érése nálunk általában szeptember közepétől október közepéig tart. Nagy a nedvességtartalma, ezért ezt is szárítani kell. A gubacsos cserzés világosszürkés színű, fényálló, igen szilárd bőrt ad. (HOLLUB 1948, 116.) 265 HOLLUB 1948,222. 266 HOLLUB 1948, 225. 267 HOLLUB 1948, 226. 268 HOLLUB 1948, 227-229. Ennek őskori elődeit lapockacsontokból készítették. De használtak ehhez a művelethez is gerendás puhító vasat. A vasnak a nyeles részét egy gerendában rögzítették, és a bőr széleit kézbe fogva végig húzták rajta. Ezt a módszert alkalmazták már pl. az egyiptomiak is. (NAGY 1971, 216.) A bőrgyártás folyamatáról összességben tehát elmondható, hogy nagyon sok mindent kellett hibátlanul elvégezni ahhoz, hogy a végtermék jó minőségű legyen, hiszen a jó eredmény függött a nyersbőr és a cserzőanyag fajtájától, minőségétől, az egyes műveletek (tartósítás, meszezés, cserzés, kikészítés) mikéntjétől, de még a víz keménységétől is. (HOLLUB 1948, 237.) Az állatról lenyúzott bőrön már eleve lehettek 103
