Wehner Tibor: Hommage a Vaszary: A Kuny Domokos Múzeum képzőművészeti kiállítása (Tata, 1997)

gok, az eljárások, előtérbe kerülnek a vegyes feldolgozások. A sokszínű együttesben most is fel-feltünedezik Vaszary jellegzetes alakja, egy-egy mű­vének átdolgozása, az oeuvre egy-egy vissza-visszatérő motívuma, de szere­pelnek csak a nagy áttételekkel az e hagyománykörhöz kapcsolódó alkotá­sok is: a konkrétságok és az elvontságok — a valóságidézések, a stilizációk és a nonfiguratív megjelenítések — villódzása izgalmas matériát teremt. E kiállítás-kiírás megjelenésének időpontjában — különös, véletlenszerű az egybeesés — látott napvilágot egyik folyóiratunkban az egykori Vaszary­tanítvány, Lossonczy Tamás visszaemlékezése. Lossonczy Tamás emlékező sorai a kiváló mester magyar képzőművészetben játszott, hallatlan fontossá­gű pedagógusi, pedagógiai tevékenységét világítják meg: „Én a sunyi, sötét, csokoládé-, ürülék- és dohányszínű főiskoláról menekültem ide Vaszary Já­noshoz. A főiskola tanári kara az ugyancsak kitűnő Csók István kivételével egyöntetűen kígyót-békát hány Vaszary Jánosra. Oh, az az örök főiskola, az ilyen-olyan másolás, a naturalizmus és más megmerevedett stílusoknak ott­hona. Bármit, csak eredeti, bátor dolgot ne műveljetek fiatalok. Ezt papolták a tekintély nélküli madárijesztő méltóságos urak. Amikor Vaszaryhoz kerül­tem nagyon fiatal voltam. És jóformán ez az öreg ember öntötte belém és szabadította fel a fiatalságomat. Az alkotás-, az életszeretetet és művészetsze­retetet. Érezzük jól magunkat. Kitárta a családomban honoló mély gyász el­sötétítő ablakait. Levette a lámpáról a gyászfátyolt, amelyet apámnak korai halála hagyott reánk. Vaszary életszeretete indított el utamon. És én most messziről is látom bátorító integetését. Ne hagyjuk magunkat, barátaim, a mindig ugyanazt ismétlők országűtjára hajtani, mint valami ökörcsordát, a jól bevált sablonok és módszerek szellemi börfönkapui felé terelni!" A tatai Vaszary-hommage és Lossonczy Tamás Vaszary-idézése is azt igazolja, hogy a századforduló, a XX. század első felének egyik legjelentő­sebb mesterének szelleme — Tata városában, de Tata városhatárain túlra is sugárzón — most, a XX. század végén is jelen lehet: intenzíven él és eleve­nen hat. Vagyis kalauza lehet kortárs alkotóinknak, vagyis kalauza lehet a korszerű kortárs művészet barátainak. Wehner Tibor 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom