Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Tóth Endre: Kereszténység a honfoglalás előtti Kárpát-medencében
más megnyilvánulásai (virágok, koszorúk, gyertyák, virrasztás az évfordulókon) a keresztény közösségeknél is tovább éltek. Az egyházi vezetők és zsinatok nemegyszer próbálták tiltani, és az elfajuló temetői virrasztásoknak gátat vetni. Az a népesség, akiknek lelki kényszere volt a mellékletadás, nem egykönnyen állt el ettől a szokásától. Különösen azért nem, mert a régi szokásokkal ellentétes, a hagyományos rítusokat, mágikus praktikákat nélkülöző keresztény liturgia az imán kívül szinte semmiféle cselekvést nem biztosított a hívők részére: a korábbi kultuszgyakorlat teljesen átalakult. Éppen ez, és a termékenységi kultuszok reálisabb vagy jelképes gyakorlatának a háttérbe szorulása okozta, hogy a pogány vallásosság számos régi (ősi) eleme évszázadokig tovább tudott élni az európai néphitben. Ennek megszüntetése, átalakítása, kiküszöbölése a közösség egyházi vezetőinek a magatartásától is függött. 24 A keresztény hit hordozója a 4. században a provinciális lakosság volt. Ezért a kereszténység vizsgálata egyben a lakosság-továbbélés kutatását is jelenti; a Római Birodalom felbomlása után csak a provinciálisok kereszténysége tételezhető fel. A 4. század végére a provinciális anyagi kultúra keltezhetetlenné válik. Egyedül a kereszt és egyes liturgikus tárgyak formája változik úgy, hogy pontosabb keltezést is lehetővé tesz. Ezért is fontos a kutatásuk. A pannon tartományok késői történetéből következően a népesség elsősorban a Dunántúlon, annak is a keleti részén fogyatkozott meg. Valeria tartományt, a hunokkal megegyezve a római vezetés - feltehetőleg Aetius közreműködésével -, a 430-as években feladta, és a lakosság számára új provinciát alakított ki Pannónia, Italia és Noricum határán 2 " 5 (Valeria Media). Kérdés, hogy a birodalom végóráiban bekövetkező átszervezés milyen fokú népességkivonással járt. Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy jelentős elvándorlás történt (a Kelet-Dunántúlról eltűntek az antik földrajzi nevek, a ságvári és az alsóhetényi erőd lakatlanná vált, a temetkezések megszűntek, sőt egyes halottakat elvittek az alsóhetényi erőd melletti temetőből). A kontinuitás tekintetében sokat emlegetett Sopianae településszerkezetének megváltozása, a sírkápolnák lakóhellyé alakítása népességcserét jelent. 2 ^ Máshol a lakosság a temetkezések jelentős számából következően - például Csákváron - esetleg továbbra is helyben marad: kérdéses azonban, hogy ezeken a településeken mekkora volt a provinciálisok részaránya. A lakosságkivonás aligha ment végbe olyan szervezetten, mint Dacia esetében: sem belső szervezettség, sem jól védhető új lakóhely nem létezett, mint a 271-es feladáskor. Mindenesetre a Kelet-Dunántúlon sem a helynevekben, sem a régészeti leletekben folyamatosság nem mutatható ki; a lakosság jelentős számban elvándorolt; az esetleg itt 24 Minderről: TÓTH 19<S0c, 91-103. 25 TÓTH 1989c, 197-226. 26 TÓTH 1991bj 102 168
