Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Tóth Endre: Kereszténység a honfoglalás előtti Kárpát-medencében
maradottak kultúrája elenyészett. Ezért a Kelet-dunántúli keresztény provinciális közösségek fennmaradását nem lehet feltételezni. Ezzel szemben a Nyugat-Dunántúlon szórványos forrásadatok, valamint a földrajzi nevek bizonyos fokú folyamatossága az ottani lakosság egy részének törésmentes továbbélését (és átalakulását) jelenti. 27 Az egyetlen, püspöki szervezetet bizonyító adat, a scarbantiai püspök említése 572-ben sokatmondó: azt mutatja, hogy a keresztény közösségek főpásztoraik vezetésével helyente megmaradtak. 28 Nem mindenki menekült el délre az 5. század elején, ha nem is tudtak e kis közösségek egyházi vezetői úgy fellépni és a provinciális lakosság érdekeit úgy képviselni a hódítókkal szemben, mint Itáliában és Galliában. Mivel a Nyugat-Dunántúl a késői avar megszállásig kívül maradt a népmozgások irányán, a viszonylag nyugodt körülmények lehetővé tették a keresztény lakosság életét. Milyen tárgyi emlék maradt ránk ezektől a közösségektől a 4. század után? Alig valami. Azok a keresztény leletek ugyanis, amelyek nagyobb számú leletcsoportot jelentenek, későbbiek: 6. és 7. századiak. A 4. század végétől bizonyos keresztény jelképek, elsősorban a Krisztus-monogram, viselőjének kereszténységét bizonyítja. Korábban ugyanis, a 4. század második harmadáig a Krisztus-monogram, mint a császár személyéhez is hozzátartozó jelkép, mintegy állami szimbólum volt: alkalmazása az uralkodó iránti lojalitás kifejezője (is) lehet. Azaz nem kizárólagosan a keresztények használták a jelképet, amit használati tárgyakra: edényekre, kanalakra, fibulákra, pipereeszközökre egyaránt rávéstek. 2 9 A 4. század végére azonban, a birodalmi adminisztráció fokozatos felbomlásával a Krisztus-monogram "szekularizált" használata háttérbe szorult és a monogram egyértelműen a keresztény hívőket bizonyít. Amíg a birodalmon belül a kereszténység terjedésével a római városhálózaton folyamatosan szerveződtek meg a püspökségek, a birodalmon kívül erre nem kerülhetett sor, mert a városhálózat hiányzott (nem tekintve az első keresztény országot, Arméniát, ahol III. Tiridatesz uralkodása (278-330) idején felvették a kereszténységet, és a saját fejlődésüknek és igazgatási rendszerüknek megfelelően alakultak ki a püspökségek). Misszionálás azonban folyt: az általános és a később is követett gyakorlatnak megfelelően e népekhez térítő püspököt küldtek, majd amikor a keresztények száma megnőtt, a vallás megerősödött, az egyházszervezet is megalakult. A Kárpát-medencében a római korban és az azt követő századokban erre két népnél került sor: először az Erdélyben és attól DK-re élő gótok, majd később, ismeretlenek körülmények között az alföldi gepidák esetében. Amíg a gót kereszténységet viszonylag ismerjük, a gepidákéról szinte semmit sem tudunk. Mi17 TÓTH 1971-1972, 231-141.; TÓTH 1976, 107-120 2K TÓTH lg74b) 1б9 _275 _ magyarul; TÓTH 1977b, 320-326. 29 Vö. TÓTH 1991c, 97-98. 169
