Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Fodor István: A sas szerepe a honfoglaló magyarság hitvilágában
hatók. A nagy, zömök testhez megnyúlt nyak és nagy fej tartozik. A hosszú csőr kampósan lehajló, a szájzug a szemig ér. Az orrnyílás ovális, a szem kettőzött. A szárny belső, ún. karevező része keskeny, stilizált, a külső, ún. kézevező tollak (6 db) rendkívül hangsúlyozottak, legyezőszerűen kiszélesednek. Az izmos lábak külső oldalán toll-sor található. A széles farok vége lekerekített. A felsorolt jellegek alapján a korong központi madáralakja sasnak határozható meg. A bal profilból ábrázolt megragadott madarak a sashoz hasonlóan balra néznek. A sas karmaiban „nyugalmi helyzetben" lévő kis ragadozó madarakat vagy fiatal sasokat (?) tart... A solymászmadarak közül életmódjuk miatt a sasok vadászatra nehezen használhatók. A Belső-Ázsiából (pl. Mongóliából) ismert sassal történő vadászat a máig tartó kivétel." Ezt követően Vörös István még megjegyezte, hogy sas ábrázolásával csak honfoglalás kori művészetünkben találkozunk, később (pl. a Képes Krónikában) helyét a sólyom, tehát valódi vadászmadár foglalta el. 2 9 A rakamazi korongon tehát nem havasi sólymot vagy kerecsensólymot jelenített meg az egykori ötvösmester - aminek korábban a turult vélték -, hanem sast. A történeti állattan kutatója annak ellenére felismerte az ábrázoláson ezen állatfajta jellegzetes tulajdonságait, hogy a madár alakját a korong készítője - a korra jellemző módon - növényi elemekkel szőtte át. Közismert, hogy a honfoglalás kori korongjainkon megjelenő állatalakok általában elvont értelmű, konkrét egyeddel ritkán azonosítható figurák. A megfogalmazás is azt sugallja, hogy mitikus, meseszem lények ezek, amelyek csak az emberi képzeletben élnek. Elég csak a lovat és a hátából kinövő leveles ágat ábrázoló korongjainkra gondolni. Az ilyen típusú zempléni korongon világosan kivehető, hogy a lóalaknak karma van. 30 Ezzel szemben állnak a több-kevesebb realizmussal megformált állatfigurák (pl. a karosi sas, a törteli és ondrohói szarvas, a kenézlői kutyák), amelyek közé a rakamazi, s talán a turulos zempléni korongokat is sorolhatjuk. Joggal gondolhatunk arra, hogy ez utóbbi eljárás nem lehetett véletlen: az egykori ötvösmester ezekben az esetekben szándékosan arra törekedett, hogy az állatfigurát mindenki egyértelműen felEzúton is köszönöm Vörös István önzetlen, baráti szívességét. 30 FODOR 1996, 32. 146
