Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Bárdos István. Adalékok Tatabánya keresztény egyházainak és zsidó hitközségének történetéhez
domborműve. Anyakönyveit 1944-től őrzi. Előtte Tatabánya Óvárosnál vezették. Jelenleg f elsőgalla filiá jaként misézőhely. Az 1904-ben kialakított bányalelkészi és plébániaépületére 1939 táján dr. Kriegler György plébános emeletet húzott. 1970-ben Káli László plébános az épület egy részét átadta az Irodagép Vállalatnak, más részéből lakás lett. így csak kisebb - mára igen rossz állapotú - része maradt meg plébánia céljára. A bányalelkészség fontos szerepet játszott Ótelep, Újtelep és a VT-os telep társadalmi életének formálásában. Maga az egyházközség 1929-ben alakult, s ezzel egyidejűleg útjára indult az Egyházközségi Értesítő is, melynek 1937-től használatos címlapját Dobroszlav Lajos festőművész, polgáriiskolai tanár tervezte. Ugyanebben az esztendőben jött létre a Katolikus Lányok Szövetsége a KALÁSZ, a VJI-es (Új) Telepi Templomi Dalkör Pálmai János vezetésével, ugyanakkor a tatabányai "Credo" Férfi Egyesület, a Tatabányai r.kath. Ifjúsági Egyesület. 1932-ben a Tatabányai Lányok Máriakongregációjának három csoportja - Ótelep, Újtelep, VI-os Telep működött, az ifjúsági egyesület keretében élte életét a "Szerencse fel" 463. sz. cserkészcsapat. Az említetteken túl Kath. Legényegylet, Szívgárdák, Oltáregyesületek, Jézus Szíve Szövetség működésére utalnak a források. A lelkészség vezető bányalelkészei a következők voltak: Seedoch Vincze Károly (1903-1935), dr. Kriegler György (1936-1960), Nedesovszky János (19601969), Káli László (1969-1976), Mátéffy Balázs adm. (1970-1976), Brückner Ákos (Előd) (1976-1981), eddig vezető bányalelkész 1981-1989 -ig mint plébános, Lándori Tamás (1989-1991). Jelenlegi plébánosa Kóczán Árpád ( 1991 -). Bánhida Az Árpád-kori település első okleveles említése 1283 körül Bánhida. 1288ban az esztergomi káptalannak adományozza IV. László király a Budáról Győrbe vezető fő kereskedelmi útvonal bánhidai vámját. Maga a település egyházigazgatási szempontból ekkor a budai főesperességhez tartozott. Papja 1332-ben 16, 1334-ben 6 garas tizedet fizetett. 1402-ben temploma és plébániája is volt. Papja Nikolaus de Bánhyda. Bánhida 1426-ig Tata, ezt követően Vitány várához tartozott. A török időkben, 1543-ban elpusztult. 1686-ban egy esztendeig ismeretlen nevű plébános nyújtott lelkigondozást a kevésszámú itt élőnek. Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt, s valószínűleg még a török előtt épült templomát 1732-ben használták. Anyakönyveit is ez időtől vezetik. 1732-ben filiája volt Szent György, és a síkvölgyi puszta, 1743-ban Felsőgalla növelte a filiák számát, valamint Szőlős, mely településnek saját temploma is volt. 1733-46 között Esterházy József szlovák telepesekkel népesítette be. 1755-ben Fellner Jakab tervei szerint épült a település barokk plébániaháza. Ezzel szinte egyidőben 1774-75ben, szintén Fellner Jakab tervei alapján átépítették a templomot is. A plébánia mellett Bányi János kovácsmester révén már korán megszerveződött az első iskola, mely folyamatosan működött és bővült. így az 1848-as államosítások előtt három épületben 2 iskolája működött a katolikus egyháznak. A templom újabb átépítésére 1885-ben került sor Feszti Adolf tervei alapján. A megújult épület a neoromán jegyeit viseli. A templomot ékítő alkotások közül a szószék, a feszület és két mellékalakja Szűz Mária és Szent János a majki remeteségből származik. A plébánia 1335-1992-ig esperesi székhelyként is működött. 70
