Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Kisné Cseh Julianna. Régészeti adatok Tatabánya településtörténetéhez
berkenyének határozott meg. Az állatcsontok és növényi leletek alapján enyhe éghajlat uralkodott ekkor, a Gerecsét lombos erdő borította. A kor emberének eszközei is napvilágra kerültek, 4 db pa ttin tott kőszerszám és 9 db ún. "kiskevélyi penge", azaz barlangi medve szemfogából pattintással készült vakarok. A barlang negyedik, D rétege 2 m vastag kvarcithomokból áll, ami kevés ősmaradványt tartalmazott. Az itt előkerült faszén vizsgálata alapján hegyifenyő volt az uralkodó, tehát ez a glaciális időszakban képződött réteg, Gaál István szerint a moustièri időszakhoz köthető. A réteg egyetlen kőeszköz lelete Hillebrand Jenő megállapítása alapján nem típusos. A barlang E rétege, az átlag2 m vastag sárga barlangi agyag a középsőpaleolit tatai iparral párhuzamosítható. Előkerült a hajdani lakótér egy tűzhelye és fehér kvarcitból pattintott kőeszközök. Az előkerült faszénleletek lombos és tűlevelű (erdei fenyő) fák maradványai enyhe éghajlatot feltételeznek. Mindezekből és az azóta is előkerült leletekből a következőket lehet megállapítani. A Szelim-barlangban az ember első megtelepedése a középső paleolitikumban történt. Az E rétegben talált eszközök a megyén kívül elhelyezkedő érdi lelőhely eszközanyagával és a tatai telep eszközanyagával párhuzamosíthatóak. A leletanyag revíziójakor ebből a rétegből újabb 20 eszköz került elő, köztük fúrók, kaparok, így összesen 46 db, 48 mm átlaghosszúságú eszköz származik innen. A tatai telep szabad ég alatti vadásztelep, melynek feltárása 1906-ban kezdődött meg. Az egykori hévforrások melletti mésztufamedencében megtelepedett embercsoport a mamutvadászatra specializálódott. A lelőhely eszközanyaga a késő mousterien kultúrának egy speciális ága. Az eszközkészletére a kisméretű kavicsok felhasználása jellemző - a szerszámok 3-5 cm hosszúságúak - Gábori Miklós az itt előkerült 1200 vagy több eszköz s mintegy másfél mázsa szilánk, gyártási hulladék alapján itt egy műhelytelepet feltételez. Vértes László a Szelim-barlang és a tatai telep eszközeinek hasonlósága alapján arra a következtetésre jutott, hogy a két lelőhely késő mousteri emberei azonosak lehettek. A tatai vadásztelep a nyári, a Szelim-barlang pedig - ahol az itt élők a barlangi medve vadászatára specializálódtak - a téli telephely lehetett. A felsőpaleolit lakosság is használta lakhelyül a barlangot, de inkább csak mint átmeneti menedéket, ideiglenes tartózkodási helyet. Sajnos a barlang települési viszonyai a nem kellően tisztázott rétegződési viszonyok és a leletanyag nem elég körültekintő kezelése miatt nem tisztázhatóak pontosabban. A feltárás során a legfelső szintből előkerült őskori leletek (neolitikum-zselizi kultúra, rézkor, vaskor) mellett középkori temető sírjai is napvilágra kerültek. A barlang temetőként való használata már az Árpád-korban megkezdődött. Nem véletlen tehát hogy számos legenda is fűződik hozzá (mint azt már elnevezése is mutatja), a kutatók figyelmét - köztük sajnos a kincskeresőkét is - már századunkat megelőzően is magára vonta. A Tatabányán és környékén előkerült leletanyag döntő többsége az avar korból származik. A mintegy 230 éves avar uralom egységes politikai hatalmat teremtett a Kárpát-medencében. Területünk jelentőségét az avar kutatás számára az adja, hogy a korai avar időszaktól a IX. századig tartó folyamatos megtelepedés színhelye. Anélkül hogy az avar kor történeti és kronológiai problémáiban elmélyülnénk, néhány adat felvázolása elkerülhetetlen. Az egykori langobard és gepida királyságok helyén 568-tól jött létre az avar kaganátus, az első egységes politikai hatalom a Kárpát-medencében, mikor a 29
