Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Kisné Cseh Julianna. Régészeti adatok Tatabánya településtörténetéhez

Dunántúl, Duna-Tisza köze, Tiszántúl és Erdély egy nép uralma alatt egyesült. Történetének korai időszakát (570-626) a Bizánc ellen viselt hadjáratok sora jellemzi. A bizánci birodalom által fizetett évjáradék és a hadizsákmány lehetett a korai avar temetők aranybőségének forrása. A Bánhidán előkerült ázsiai típusú vaskengyelt (Európát az avarok ismertették meg a kengyel használatával), két nádlevél alakú kopját és két csikózabiát a kutatás a Dunántúl legkorábbi leletei közé sorolja. A több népelemből összetevődött, keleti (ázsiai), bizánci és germán hatásokat mutató korai avar népesség temetőrészletét tárták fel TatabányaKertvárosban. Az avarság korai történetében a 626. dátum jelentős változást hozott. A perzsákkal szövetségben ostrom alá fogják a bizánci birodalom fővárosát, de sikertelenül távozni kényszerülnek. Mindez az avar birodalom katonai hatalmának összeroppanását eredményezte. A viszonylagos elszegényedés gazdasági háttere is nyomonkövethető, hiszen a nomád állattartó népesség a Kárpát-medencében a letelepedett életmódra volt kénytelen áttérni. Mindez a katonai utánpótlás számszerű csökkenését is magával hozta. A következő évtizedekben alakulnak ki azok a nagyfalvak, melyekre elsősorban többszáz sírós temetők képében találunk rá. A 670-680-as évek újabb változást hoztak, jelentős számú új népelem költözött be a Kárpát-medencébe, elfogadva az avar kagán fennhatóságát. A jelentős számú új népelem és a letelepült életmódból következő demográfiai növekedés a településterületek további növekedését eredményezték. Ez a korszak a középső avar időszak. A VIII. század elején új stílus jelenik meg az avarság díszítőművészetében, az ún. griffes-indás leletkör. Elnevezését a férfiak övét díszítő motívumokról kapta, kialakulását egy újonnan bevándorolt keleti népességnek tulajdonítják. A tatabányai lelőhelyek közül az egész korszak kutatására nézve is a tatabánya-alsógallai feltárás a legfontosabb. Jelentőségét az adja, hogy viszonylag korán, a VII. század harmincas éveiben - tehát már a letelepedett életmód idején birtokba vették az avarok, s a IX. századig folyamatosan használták az itt feltárt temetőt és a hozzátartozó települést. Az autópálya építésekor agyagkitermelés során kerültek elő az első sírok. A gépek által megbolygatott területen Szatmári Sarolta vezetésével indult meg a temető leletmentése 1978-ban, s a következő évben a hozzátartozó telep iselőkerült. A lelőhely Tatabánya-Alsógalla fölött dombos vidéken terül el (a bekötőút mellett) amit jelenleg erdő borít. A telepet és a temetőt egy kis patak választja el egymástól, a köztük levő távolság mintegy 230-250 m. A temető egy domboldal fennsíkján, a vele szemben a patak túlsó partjának délkeleti lankás, szélvédett oldalán, a víz közelében helyezkedett el. A több évig tartó leletmentés eredménye egy csaknem 400 sírós temető és a hozzá tartozó telep egy részletének feltárása. A temető részletes bemutatására most nincs lehetőség, csak annyit jegyeznék meg, hogy a második s harmadik hullámban érkező avar népesség folyamatosan használta. A lakosság a temető használatát a telep felől irányítva kezdte s fokozatosan haladtak a domb felé. A legkorábbi sírok csoportosan helyezkedtek el, családi kötelékeknek megfelelően, majd a soros temetkezés vált általánossá. A különböző időszakokban érkező népek együttélése, befogadása jól tükröződik a temető szerkezetében is - bár a korai sírok kirablása alapján nem volt zökkenőmentes. 30