Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Magyary Zoltán munkássága. Az 1988. május 28-án, Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 5. Tata, 1990)
Szaniszló József: Magyary a kultúrpolitika szolgálatában
évek elején hosszabb időn át szolgált a VKM elemi iskolákkal foglalkozó különféle ügyosztályain is. Az 1926. évi népiskolai törvény említésével érkeztem el ez ünnepélyes alkalomra szánt mondanivalóm lényegéhez és a pillanathoz, amikor az árvalányhaj koszorút leteszem a Magyary-emlékmű talapzatára. Én a klebelsbergi kultúrpolitika szárnybontogatása idején 1921-25 között jártam elemi iskolába, méghozzá Nagykőrös óriási, szinte megyényi kiterjedésű tanyavilágában. Ennek okán személyes tapasztalatok alapján mondhatok véleményt annak a politikának az alapfokú oktatást érintő jelentőségéről. A népiskolai törvény miniszteri indoklásában az olvasható, hogy ebben az időben a csonka ország kereken nyolcmilliónyi lakosságából az analfabéták száma a „kultúrfölény" jegyében meghaladta az egymilliót, s ezek túlnyomó többsége külterületre, főleg a tanyavilágra esett, ahol az ország népességének több, mint 20%-a is lakott, közel 2 millió ember. Az analfabéták számán nincs mit csodálkozni. A tanyasi lakosság számarányához viszonyítva ui. itt kevesebb volt az iskola, mint másutt, s ami még megnehezítette a helyzetet, ezek is messze estek a folyton szaporodó, szétszórtan ülő tanyáktól. Engem 1921 őszén íratott be édesanyám az első osztályba. Ekkor már 8 és féléves voltam. Hamarább nem írathatott be, mert olyan messzire laktunk az iskolától, hogy oda nem bocsáthattak volna egyedül útnak, a fräulein-okat, mademoiselle-eket viszont még nem ismerték a tanyák világában. Akkori lakóhelyünk távolsága az iskolától így is meghaladta valamivel a 3 kilométert, s ezért napi jó hat kilométert kellett gyalogolnom, hogy ismerkedni kezdjek az „ír"-„úr" titokzatos világával. De ez mind istenes volt ahhoz képest, ami negyedikes koromra várt reám. Ekkorra ugyanis a zsellér sors 9 kilométerre vetett bennünket az iskolától. így napi 18 km megtételére kényszerültem, hogy elmélyítsem ismeretségemet a tudás világával. Mindezt úttalan utakon, szélben, fagyban, sárban, ócska gúnyában, egyetlen üres karaj kenyérrel a zsebemben, palatáblával a hónom alatt. Persze nem voltam egyedül. Sok más gyerek is osztozott e sorsokban. Hajnalban 5 óra tájban indultam útnak s estefelé 4-5 óra tájban értem haza. Ilyen körülmények között az alsófokú oktatás területén vízválasztónak számított - legalábbis a tanyák világában - az 1926. évi népiskolai törvény, amelyik az oktatás bizonyos mérvű reformja mellett ezer iskola és nyolcszáz tanítói lakás építését irányozta elő a tanyavilágban - bizonyára a „kultúrfölény, a neonacionalizmus" jegyében 1-20 millió aranykorona költséggel. Ennek az összegnek nagyságát mai pénzértékben nemhogy meghatározni, hanem a zongora klaviatúráján sem tudnám érzékeltetni. Pedig olyan szegény volt az ország, mint jómagam. A templom egere amerikai nagybácsinak számított hozzánk képest. Az előirányzott építkezések példátlan gyorsasággal befejeződtek, s így a tanyavilág kellő mértékben iskolához jutott. Annak a tanyának a tőszomszédságában, amelytől negyedikes koromban 8 km- re esett az iskolám, 1927-ben 29
