Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Gergely András: Megemlékezés Táncsics Mihály szülőházánál
Táncsics Mihály szülőháza előtt állunk: nem bogárhátú kunyhó ez, hanem szépen épített, mai szemmel is tisztes épület. Pedig még 1790-ben épült ! Bizonyára egyik első hírnöke volt a tizennyolcadik század végén kibontakozó mezőgazdasági konjunktúra paraszti életet is átformáló vonulatának. A ház, miként Táncsics írja, ,,a falunak keresztutcai szélső háza, az éjszaki oldalon", s ma is a falu szélén áll. Az épületbe lépve a pitvarból jobbra a tiszta szoba, balra a lakószoba nyílik, a pitvar pedig a pendelykéményes konyhában folytatódik. Füstmentes, tágas szobák — persze padló nélkül, akkor még csak a plébániának volt padlata a faluban —, s ha a kamra sem volt üres, s az istállóban is volt állat, miként Táncsicsoknál is, az életnek e keretei tűnhetnek talán szerénynek — valójában a nagyobb inség nélküli biztos megélhetés feltételeit alkották, végeredményben azt a maximumot, amelyre a telkes és féltelkes gazdák a 19. század első felében zömmel eljuthattak. Ezt az életformát azonban a legkisebb balszerencse — egy rossz termés, az állatok elhullása, gazdáinak betegsége — a megsemmisülés szélére sodorhatta. Aki kitörni próbált belőle — miként Táncsics apja is — még többet kockáztatott, s a felemelkedés helyett könnyen a napról napra élők, a zsellérek közé süllyedhetett. Innen indult el Táncsics Mihály. A család őt küldte úrdolgára, s amikor a hajdú irgalmatlanul megbotozta, megfogadta, hogy soha többé nem megy robotba — s később élete jó részét arra a küzdelemre fordította, hogy senkinek ne kelljen soha többé robotba járnia. A feudalizmus bomlására, a jobbágyság hallgatólagosan elért mozgási szabadságára jellemző, hogy Táncsics elhagyhatta faluját. A földesúrtól nem kellett engedélyt kérnie, nem kerestették. 1848-ig jogilag zsellérként, földesúri függésben élt, de ennek gyakorlati jelentősége már nem volt. Mozgásszabadsága korántsem kivételes, csak az a pálya, amelyet ennek segítségével megfutott. A felemelkedésnek ezt az útját, a falu elhagyását; más vidéken, vagy a városban a boldogulás keresését egyre többen választották. A betyároktól az iparosokon, munkásokon át a vállalkozókig és honoráciorokig terjed az a társadalmi spektrum, amely felé útjuk vezethetett. Táncsics az ő emberük, az ő érdekeiket képviseli a teljes szabadság, az egyenlőség követelésével, s az otthonmaradottak mozgásszabadságát és szabadságát tágítaná a robot és a dézsma kárpótlásmentes eltörlésének követeléséivel. Testvérei közül is sokan költöztek a városba, tanultak ipart. Apjuk még siker nélkül próbálkozott a kiemelkedéssel, néhány évtized múltán, valamivel kedvezőbb feltételek között, a gyermekeknek már sikerülhetett. Táncsics előbb takács volt, majd néptanító, házitanító; végül — ma úgy mondanánk — szabadpályán működő értelmiségi. A felemelkedés vágya, amely ekkor oly sokakat áthatott, azért születhet meg egyáltalán a lélekben, mert van rá esély: megindul és erősödik az árutermelés, a paraszti-falusi árutermelés is, és vele együtt erősödik a társadalmi mobilitás. A horvát származású Stancsics család feltehetően még afféle telepítési akció nyomán kerülhetett a német—magyar faluba, szlovák származású édesanyját a véletlen sodorhatta arrafelé, de a gyermek látköre már az árutermelés által meghatározottan eleve szélesebb a faluhatárnál. Gyermekként apjával fuvarozva megjárja Győrt, Komáromot, Székesfehérvárt. A szülők pénzzel számolnak, könyvet olvastak 91
