Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Gergely András: Megemlékezés Táncsics Mihály szülőházánál

(három könyv volt a szülőházban, Táncsics címükre is emlékezik), az iskolábajárás faluszerte általános, az iskola túlzsúfolt. Ácsteszér a 18—19. század fordulóján, az országszerte kibontakozó konjunktúrával egyidőben, kilép hagyományos, a feudalizmus klasszikus időszakára jellemző elzártságából. Ami változatlan: a feudalizmusnak a falu felett terpeszkedő uralmi rendszere. Ácsteszér földesura a cseszneki ághoz tartozó gróf Eszterházy László rozsnyói püspök volt, a falu az ő bakonyszombathelyi uradalmához tartozott. Táncsics rövid ideig a táti Eszterházyak alkalmazottja, amikor a gannai templom és családi kripta fizetés nélküli, borravalókból tengődő őre lesz. (Jellemző, hogy Táncsics nem tőlük, hanem egy Batthyány hercegtől kér — és kap — támogatást egyik első munkája, egy szótár elkészítéséhez.) A földesúr távol élt a falutól, intézői és hajdúi nyomorgatták a népet. A helyi viszonyok valós ismeretéhez hozzátartozik, hogy a feudalizmus rendszerétől némileg függetlenül Ácsteszér kedvezőtlen viszonyok között lép a termelés és gazdálkodás modern korszakába. Határa szűkös, erdők veszik körül, rétje alig van, legelője nincs, szántói rossz minőségű irtványföldek, amelyeket az erózió tovább rongál. Amikor Táncsics nyolcvan éves korában visszatér, meglepetéssel látja, hogy fél évszázad alatt mennyi erdőt irtottak ki, s változtatták területét szántófölddé. Az extenzív terjeszkedés azonban a kevéssel jobb életet csak ugyanolyan számú népességnek biztosította. A népesség Táncsics születése idején, a 18. század végén éppúgy ezer fő körüli, mint napjainkban, a huszadik század végén, s közben is meglepő állandóságot mutat. A falu mezőgazdasági termelésnövekedésének tehát természeti korlátai is voltak. (Mindezt a hátrányt később fokozta a vasúttól való jelentős távolság.) Ácsteszért eredetileg Teutsch-teszérnek, Német-teszérnek hívták. Német telepesekkel népesült be a 18. század első felében. A német telepítésre utal a szabályos utcasorból álló falu, amelyet egyetlen keresztutca egészít ki. A faluba később a környékből magyarok telepedtek be szép számmal. Táncsicsék a magyarsághoz asszimilálódtak, s a gyermeknek is fájó érzést jelentett, hogy a tanítás ugyan két nyelven, de a hitoktatás csak németül folyt. A visszaemlékező Táncsics nem említ nemzetiségi ellentéteket, annál értékesebb viszont, amit a két népcsoport elkülönülő társaséletéről és szórakozásairól, illetve eltérő mentalitásáról, gazdasági viselkedésmódjáról ránk hagyományoz, A németek, amennyiben telkes gazdák voltak, gyermekeiket csak hasonló helyzetűekhez adták, míg a magyarok meghajoltak a fiatalok saját döntése, szerelmen alapuló párválasztása előtt. A vegyes nemzetiségű faluban alakult ki Táncsics erős nemzeti érzülete, magyarosodási programja, s persze innen hozta német nyelvtudását is. És innen, Ácsteszérről hozta élete két alapélményét : a döntő társadalmi élményt, a hajdú általi meg veretesét, amelyet azonnali egyéni döntés, a falu elhagyása követett, s amely utóbb életét meghatározó céllá, az embertelen viszonyok felszámolásának követelésévé szublimálódott; továbbá azt az egyéni-erkölcsi élményt, amikor visszautasította takácsmes92