Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Unger Mátyás: A tankönyvíró Táncsics
náltatik, mikor valamit elhallgatunk, vagy kihagyunk, s azt az olvasó ítéletére bízzuk; vagy ha valami a censor vagyis a könyvbíráló által kitöröltetik." 2 « Nyelvtan könyveinél is közvetlenebbül nyilatkozik meg Táncsics a magyar- és „világtörténeti" tankönyvekben. Amiért ezeket írta, amiben ezek — s egyáltalán a história — hasznát látta, az sokat elárul Táncsics gondolkodásáról. Amikor azt írja, hogy a történelem „tanító . . . ítélő bíró" a maga vonzó és taszító példáival, akkor még a Ratio Educationis nevelési eszményét követi. 29 Amikor a világtörténet hasznát abban keresi, hogy az ember saját hazáját is csak akkor ismerheti és szeretheti igazán, ha „más hazákat vele összehasonlíthat" 30 — akkor a széles látókörű hazaszeretet racionális alapjait keresi. Átfogó, filozófiai alapvetést abban a — Marxnál is föltűnő — gondolatban keres, mely szerint a történelem az emberiség emlékezete, előző nemzedékek eredményeinek továbbadó]a. „Történet nélkül egyik nemzedék a másiktól különválva járna rövid pályáján s emlék nélkül tűnnék el egyik a másik után." — írja Általános világtörténete bevezetőjében. De a történelem „minden nemzedéket lánczczá köt össze" s a mostani nemzedék „a máig összegyűlt kincseket sajátjává téve gazdagon haladhat tovább." 31 Táncsics, aki a történelem célját „az emberrel történt" változások előadásában kereste, tudatában volt annak, hogy ezt milyen nehéz megvalósítani: „semmi sem nehezebb, mint tökéletes igaz történetet írni." 32 Részben a felkészülés, a felkészültség tökéletlensége miatt — s szerzőnket nem vigasztalja, hogy „mások sem tudnak a világtörténetből ennyit, noha igen sokat olvastak és tanultak is." 33 A másik akadály pedig abban rejlik — s ezt miért ne érezte volna Táncsics különösen — hogy „mindig voltak s vannak most is oly körülmények, melyeknél fogva nem lehetett az eseményeket épen úgy megírni, mint a szoros igazság megkívánta volna." 3 * Az emberi fejlődés nagy kérdéseit Táncsics a felvilágosodás szelleméiben, a „józan ész" szemüvegén keresztül nézte. 35 A „legjelesebb tudósok" az ő számára Rousseau, Voltaire, Diderot, Helvetius, s „a világtörténet eseményei „a józan ész" ítélete alapján — vagyis sok tekintetben igen szinpatikusan, de összetett anyagi- és társadalmi valóságtól mégis elszakítottan. kissé doktriner módon — kapják magyarázatukat és minősítésüket. Ezért ítéli el pl. a vallási gyűlölségből fakadó — vagy annak tartott — eseményeket. (A Szt. Bertalan éjt, a 30 éves háborút. „Sok vér folyt már eddig isvallási gyűlölségből, de mind ez nem volt elég" — írja 1618-cal kapcsolatban. 37 A vallás kérdésében láthatóan a tolerancia sőt a vallásszabadság álláspontját képviseli, amit Miksa királlyal is megfogalmaztat, mondván, „A vallás kérdését nem lehet karddal eldönteni.") 38 Nagyon szembetűnően érvényesül „a józan ész" elv alapján való ítélkezése a reform és a forradalom kérdésében. (Bár ehhez hozzá kell fűzni, hogy a kérdést érezhető hangsúly különbségekkel fogalmazza meg 1848 előtt illetve után.) A 40-es évek elején egyértelműen a reform s a reformokat megvalósító politikusok és uralkodók válnak példaképpé. (Feltűnő pl. Nagy Péter iránti lelkesedése, kinek „fellengős lelkét nagy esz43
