László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 19. (Tata, 2013)
Schmidtmayer Csaba: Német nyelvű móringlevelek a Kuny Domokos Múzeum gyűjteményében (1792 - 1843)
NÉMET NYELVŰ MÓRINGLEVELEK A KUNY DOMOKOS MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN (1792-1843) költözésre, hiszen ezek a szomódi ingatlanok tették őt módos gazdává. Mint az okiratokat általában, a móringleveleket is tanúk jelenlétében írták alá, akik jellemzően a rokonságból kerültek ki, de a 3. függelékben közölt esetében azt látjuk, hogy az okiratot hitelesítő jegyző mellett a tanúk is a falu tisztségviselői közül kerültek ki. Mivel a vizsgált források mindegyikében (a már kivételként említett 2. függelékben közöltét leszámítva) kontramóringot adott a menyasszony, ezért az ő kézjegye is rákerült az okmányra. Az egykor az irat hitelességét szolgáló aláírások a jogi aktus szempontjából fontos személyek körén túl arról is képet adnak, hogy az adott időszakban hogyan alakult a paraszti írásbeliség, amint arra Balázs Tibor tanulmányában rámutatott:29 a saját kézzel rajzolt jelek helyett megjelenő nehézkes betűkkel rótt nevek jelzik az írás-olvasás terjedését. Az itt közzétett anyagban csak az 1843-ból származó, 5. függelékben közölt esetében látható, hogy a kereszt elhagyása a szövegtől eltérő írásképpel párosult, azaz csak ebben az esetben gondolhatunk legalább részleges írástudásra. Az ötből négy esetben képezte a móring tárgyát készpénz (4. függelékben közölt kivételével), és két esetben adott készpénzt ellenmóringként a menyaszszony (4. és 5. függelék), utóbbi esetben ennek értéke fele volt a vőlegény móringolta pénznek, de a 4. függelékben azonban további feltételek teljesüléséhez kötötték ezt a gyakorlatot. Egyéb ingóság csak elvétve szerepelt a most közölt forrásokban, így két esetben marhák és szekerek (ellenmóring: 1. függelék, móring: 4. függelék), valamint a 4. függelék esetében ellenmóringként egy üsző, egy láda, valamint egy felvetett ágy. Ez utóbbi Tárkány Szűcs szerint a kontrahitbér egyik leggyakoribb formája.30 Jóllehet a dunántúli típusú móringokra az 1850- es évekig általában nem jellemző az ingatlan hitbérbe adása, ez alól Balázs rábaközi adatai alapján kivételnek tekinthető az az eljárás, amikor mindkét fél a teljes vagyonát móringolta:31 a móringnak ez a típusa - amikor mind a menyasszony, mind a vőlegény azonos értékű vagy teljes vagyonra kiterjedő hitbért tett - a katramóring.32 Erre a típusra a 3. függelékben közölt hozható példának, azonban a másik négy is tartalmaz ingatlanra vonatkozó hitbért: a 18. század végén keletkezett két dokumentum (l. és 2. függelék) ellenmóring, a 19. század elején-közepén kelt kettő (4. és 5. függelék) pedig móring formájában. Fontos szempont még e dokumentumtípus vizsgálatánál, hogy a móring, illetve ellenmóring kiadását milyen feltételekhez kötötték, illetve milyen egyéb rendelkezést tartalmaztak. Az l. függelékben 29 BALÁZS 2004, 86. 30 TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 360. A magyar forrásokban „fél ágy”, illetve „katona-ágy”formában. közölt mindkét fél számára feltételül szabta a hitbér kiadásához azt, hogy a házastárs közös gyermek nélkül hunyjon el, valamint a férj számára előírta, hogy szabott mértékben gondoskodnia kellett az asszony előző házasságaiból született gyermekeiről. Eme kötelességét az árvapénztárba történő pénzbefizetéssel egyenlíthette ki. Mivel az árvakasszából a község jobbágyai kedvező kamat fizetése mellett vehettek fel pénzt,33 ezért a késedelmes befizetés hátrányosan érintette a mostohagyermekeket, ez esetben később köteles volt az elmaradt kamathaszonnal növelt öszszeget letétbe helyezni. Mivel a 2. függelékben közölt forrás valójában nem móringlevél, hanem házassági szerződés formájában tett végrendelet, a menyasszony szüleinek haszonélvezetijogát kötötte ki, mégpedig eltérő módon: ha a lány apja halt volna meg előbb, az anyát a gyermekeknek kellett volna ellátnia a kikötött mennyiségű terménnyel, fordított esetben azonban a lány apja eltartotta magát a visszatartott ingatlanok jövedelméből. A 3. függelékben szereplő forrás esetében a menyasszonynak ígért móring kiadásának feltétele a vőlegény korai, egy éven és egy napon belüli halála volt. A kontramóring ezzel szemben mindenképpen megillette a vőlegényt, azzal a feltétellel, hogy a szabott összeget a feleség korábbi házasságából származó két gyermeke részére az árvakasszába befizette. Az 1. függelékben közölttel ellentétben ez esetben nem volt késedelmes fizetés után számított kamat, amíg élt a menyasszony apja. Ez azzal a kikötéssel állhatott összefüggésben, hogy a vőlegény köteles volt elvégezni a szekeres szállításokat az apósa számára annak haláláig, vagyis szolgálattal fizetett a mentességért cserébe. A 4. függeléknél a felek kölcsönösen kikötötték egymás irányában az egy év és egy napos időtartamot. Ha a férj ezalatt meghalt volna, közös gyermek hiányában a feleségnek le kellett volna mondania a lakhatási jogáról, cserébe a kontramóringolt vagyonán felül 100 forint készpénzre volt jogosult. Amenynyiben azonban lett volna kiskorú örökös, ő az apa testvéreivel egyenlő arányban részesült volna a javakból. Ezzel szemben, ha a feleség halt volna meg a kikötött időn belül, a férjnek a kontramóringból csupán 50 forint járt volna. Az 5. függelékben szereplő arról rendelkezett, hogy mi történt akkor, ha bármely fél egy éven és egy napon belül örökös nélkül halt volna meg, ez esetben a menyasszonyt csupán a móringolt készpénz illette meg, az ingatlanra nem formálhatott özvegyként jogot. 31 BALÁZS 2004, 82. 32 TÁRKÁNY SZŰCS 1981,361; DOMINKOVITS1992, 20. 33 TÁRKÁNY SZŰCS 1981,427-428. 129 I I
