Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Kemecsi Lajos: Tat-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány)
Tata-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány) előforduló megoldás volt. Az újraházasodó nőknél magas az iparos feleségek aránya. A felnőtt férfiak és nők számára a házasságban élés a korszakban egyértelmű követelmény. A korabeli háztartások működtetéséhez egy felnőtt férfi és egy felnőtt nő együttműködése volt szükséges. A háztartás - alapvetően az egy fedél alatt lakók és egy kenyéren élők csoportja - az iparosodás előtt gazdasági, társadalmi, demográfiai alapegység. A családi gazdaságok esetében, mezőgazdasági vagy kézműipari jellegűek, a termelés egysége az együtt élő csoport. A család és a háztartás a vagyon felhalmozásának és továbbadásának is alapegysége. A házasságot egész életükben nem kötő férfiak és nők nem voltak jellemzők a tatai és tóvárosi társadalomra.31 Az özvegyek társadalmi státuszát alakította az, hogy az apa halála után az anya megtarthatta a vagyon kezelését, a gazdaság vezetését és így a háztartásfői posztot is. Bizonyos vagyonrészeket átadott gyerekeinek. A kiterjedtebb mezőgazdaság - az igásállatok tartása, a szántóművelés - férfi munkaerőt igényelt, s ezért a földet művelő családok igyekeztek megtartani a fiúk munkaerejét.3" A népi szokás- és a magánjog is lehetővé tette, hogy az asszonyoknak olyan magánvagyona legyen, amelyről rendelkezhetett. A viseleti darabok száma és minősége az elhalálozott tulajdonos anyagi-társadalmi helyzete mellett annak életkorától és egyéni igényességétől is függött. A föltűnően kevés darabot tartalmazó leltár esetén az is föltételezhető, hogy a családtagok, esetleg a szomszédság a leltár készítése előtt már „pártfogásba vett” belőlük.33 A vizsgált leltárak legszegényesebbje által dokumentálva alig néhány ruhadarab maradt fenn a Tatán váratlanul, betegségben 1822. áprilisban elhunyt fiatal cselédlány ládájában, amelyet szállásadójának költségei miatt bocsátottak licitációra. A távolabbi faluból származó, rokonok és ismerősök nélkül a városba került cseléd hagyatékából nem következtethetünk a korosztályába tartozó lányok általános viseletére sem.34 A 19. században a fiatal lányok esetében már igen elterjedt a házasság előtti cselédkedés. Ennek oka lehetett az elárvulás is. A cselédnek Tatára és Tóvárosba bevándoroltak között lehettek megesett lányok, szerencsét próbálók is. Idősebb nők szakácsnőként nagyobb iparos háztartásokban dolgozhattak. A talán Nagysallóból származó Batzkó Erzsébetnek nem csak pontos életkorát nem ismerjük, de halálának oka is homályban marad. Rövid életének egyetlen írásos nyoma mindössze 16 tételből álló li-Vö.: BENDA 2008,148-149. 32 BENDA 2008,196. 33 Vő.: SZŰCS 1995,58. 34 NMIGy 3953-sz. 35 NMIGy 1407. sz. A szegényes hagyatékból kifizetendő költségek között szerepel a neves tatai szobrász Schweiger Antalnak a fia, Schwaiger Sándor asztalos, aki a koporsót készítette. Elgondolkodtató, hogy citációs leltára. Személyes tárgyainak - rékli, kötények, rokolyák, olvasó és gyöngy - értéke alig 12 forintot tettek ki. Életútja tragikusan hirtelen zárult le az ismeretlen mezővárosban, idegenek között. Nagy valószínűséggel szintén cselédként (esetleg megesett leányként) szolgált Tóvároson az 1810- ben „meg halálozott Rieder Treza Ketskédi leány”, akinek szegényes leltárában szintén kevés tárgy szerepel, de olvasó és legyező, illetve selyemkesztyűk is vannak a rongyok mellett.35 * A szolgálólányok elsősorban az iparosok háztartásaiban bukkannak fel. Nagyobb az arányuk az özvegy női családfőknél, idősebb házaspároknál.31' A vidéki cselédek mezővárosokba történő elszegődése tágabb összefüggések szempontját is felveti. A nők térben való mozgása, a bevándorlás és az elvándorlás nemcsak társadalomtörténeti kérdés, hanem a demográfia lényegi problémája is egyben. A modern társadalomtörténet fokozottjelentőséget tulajdonít a térbeli mobilitás, az iparosodás előtti agrárvidékek vándorlása kutatásának. A vándormozgalom összetevői között erőteljesek a mezőgazdasági népességre jellemző mozgások, másrészt erősen mozog az iparosok, kereskedők, bérlők egy része, harmadrészt a marginális csoportok: koldusok, megesett lányok, kóbor elemek. A vidékről városokba kerülő nőkhöz mérten viszont általában egyenes és világosabb az útja a mezővárosokban élő kézművesek női hozzátartozói többségének. Tatán és Tóvároson a textil-, élelmiszer-, bőr- és fazekasipar dominál a vizsgált korszakban. Az összes ismert inventáriumban 19 különböző céhes mesterség képviselői szerepelnek. Különösen jelentős a vizsgált időszakban a csapók súlya és szerepe a települések életében. A női leltárak között viszont csak két csapó és egy rokon mesterség képviselőjének özvegye, egy posztósné szerepel. Mellettük még szűcs, mészáros, molnár és halászmester37 * özvegyének az adatai maradtak fönn. 58 Az inventáriumok tanulsága szerint a helyi születésű lakosok, tősgyökeres iparosok házat, esetenként földet, szőlőt is örököltek szüleiktől. Gyakori, hogy több darabban lévő földjeik egy részét örökölték, a többit vásárolták. A szőlőkben lévő présházak bútorzata a régiesebb bútorokból állt. A gazdasági felszerelés a szőlő- és gyümölcsműveléshez használatos tárgyakat foglalta magába. így például 1814- ből az Újhegyi szőlőben akoló vas, oltó fűrész, hébér, kád, bor fertály, félfülű s több vasas hordó is található volt Lauka Jánosné hátramaradott vagyonának réa költségek között nem csupán a beteget ápolgató BishofJuli szerepel, hanem a bábaasszony is 2 Ft értékkel! 36 Vö.: BENDA 2008,177. 3 Lang Ferencné 1809-es listája csak kevés ruhadarabot tartalmaz, azok többsége is „avitt”jelzővel szerepel. (NMIGy 1417. sz.) 38 Lásd az 1 függelékben szereplő fölsorolást. 163 I
