Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Fülöp Éva Mária: A pápa-ugod-devecseri Esterházy-uradalom gazdálkodása a 18. században, különös tekintettel az úrbéri rendezésre. I.
Fülöp Éva Mária Kiss Ferenc fiskális elismerte, hogy akkorra is kértek tőlük robotot, amikor irtásaik még nem voltak kifizetve, ezt a tiszttartó keverte össze. Továbbá a lakosok a rét helyett arányosan („a proportine") a szántóföldből szeretnének kihagyattatni, de Kiss szerint elég rétjük van a Bakonyban és a falu határában, ami föléri a szántóföldek számát proportio szerint.170 Végül 1771 szeptemberében Ugod megadta a kilencedet.171 Még az évben, a vármegyei gyűlésen viszont ismételten állították, hogy ők Nádasdy Tamás birtoklása idején fegyverrel szolgáltak, ezért a község lakosait az urbáriumba örökös jobbágyként felvenni nem lehet. Újból kifejezték kérésüket, hogy a kilencedet készpénzben akarják megváltani. Válaszul „pirongatást” kaptak, ami a prefektus szerint remélhetőleg használ nekik.172 1768-ban a badacsonytomaji 25 házas zsellérrel 5 évre egyezett meg az uradalom: fizetnek füstpénzt, teljesítenek 18 nap kézi robotot, de megváltják 1 nap/20 dénárért. Ugyanott a 6 házatlan zsellér szolgáltatása: 6 nap kézi robot vagy megváltásaként készpénz (márjások).'73 1770-ben Badacsonytomajjal mint zsellérekkel alkudtak meg: 1 nap kézi munka megváltva 20 dénárral, de mert Zala vármegye ezt nem hagyta jóvá, 10 krajcárt javasolva, ezért a prefektus szőlőmunkát kért tőlük.174 A pulai öt gazdának urbárium helyett a következőket ajánlotta a prefektus: füstpénz, árendapénz 6 Ft, 15 szekeres nap 4 marhával, culinaria 48 krajcár - ámde ők nem álltak rá.'75 Végül a következő év, 1769 tavaszán született meg az alku 2 évre: minden irtásuk megmarad, mindenből 1/9-et adnak. 1 egészhelyes évente fizet 7 Ft-ot és végez 15 nap igásrobotot 4 marhával, a többi szolgáltatást elengedik nekik.16 A szentbékkállaiak nem akartak urbárium szerint dolgozni, inkább elmentek volna: tudták ugyan170 VeML XI. 602/b. p. 504-507. Kiss Ferenc fiskális. Pápa, 1771. szeptember 5. 171 MOL EPL P. 1216. Dominium Pápa. A pápai uradalom lajstromozott iratai. C. 51. N. 3. p. 3. Epistola D(omi) nifiscalii Papensis Francisci Kiss. Pápa, 1771. szeptember 15. '7 177 *~ MOL EPL P. 1216. Dominium Pápa. A pápai uradalom lajstromozott iratai. C. 51. N. 3. p. 20-21. A pápai prefektus. 1771. december 1. ’ 1 (A márjás/máriás vagy tallér a 18. sz. második felében forgalomba került, ezüst, Szűz Mária ábrázolásával díszített, 2 Ft értékű pénzérme.) VeML XI. 602/b. p. 249-252. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1768. november 7. 174 VeML XI. 602/b. p. 389-391. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1770. március 28. 175 VeML XI. 602/b. p. 249-252. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1768. november 7. 176 A beszámoló keltéig 4 Ft-ot fizettek és 12 napot teljesítettek 4 marhával. (VeML XI. 602/b. p. 301-304. Kiss Ferenc fiskális. Pápa, 1769. március 5.) 177 VeML XI. 602/b. p. 293-295. Kiss Ferenc fiskális. Pápa, 1769. február 20. is, hogy a veszprémi püspök zselléreitől 2 Ft készpénzt és 3 napi gyalogmunkát kért. Valóban távozhattak is volna, mert szabadmenetelű zsellérek voltak. A fiskális javasolta, hogy forduljanak kérelemmel (instantiá) a prefektushoz, addig pedig maradjanak a régi szolgáltatás szerint: borfejtésre, levélhordásra stb. kellett menniük.177 Fenyőfő ragaszkodott régi szerződéséhez, itt az uradalom a vármegye döntésére bízta az ügyet. Tóth István prefektus csak 40 dénárt kívánt a szekeres robot napi megváltásáért, a többit kaszálással, szántással, ölfavágással ledolgozhatják.178 A községet a vármegye kétszer megintette, majd katonákat küldtek oda, hogy teljesítsék az urbariális szolgáltatásokat.179 Végül is még 1769-ben 2 évre árendában állapodtak meg a községgel, viszont a Veszprémbe vitt lakosokat a piaci deresen megcsapták a vármegye intésének semmibe vételéért.'8" Hidegkút messzebb volt Devecsertől, ezért készpénzben akart szolgáltatni. Szentivány „a magyar falukkal együtt” a robotot választotta.181 1771-ben azt jelenthette az uradalmi ügyész, hogy Hidegkút contractusát elfogadták, csak abban kellett változtatni, hogy az elengedett marhás napokra kellett tenni azt a pénzt, amely a hosszúfuvar váltságaként szerepelt, ezt ugyanis nem lehet megváltani vagy más évre átvinni.182 A prefektus 1772-ben a hidegkútiaknak a medgyesi puszta és Hány között kiadta a harmadrészt.183 1773-ben a hidegkútiak határügyében megidézték az uradalmat Tótvázsonyba.184 Aráccsal és Füreddel is 1769-ben született meg a megegyezés. Mivel messze voltak Devecsertől, egynapi marhás robotot 40 dénáron, 1 öl fa vágást 1 Fton váltanak meg. Fizették az urbariális adókat.185 Tóth István prefektus Noszloppal 1769 áprilisában egyezett meg: aki 52 marhás robottal tartozna, évi 17$ VeML XI. 602/b. p. 309-311. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1769. március 24. 179 VeML XI. 602/b. p. 316-318. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1769. április 7. 180 VeML XI. 602/b. p. 318-320. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1769. április 13. 181 VeML XI. 602/b. p. 309-311. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1769. március 24. u 2 VeML XI. 602/b. p. 467-470. Kiss Ferenc fiskális. Pápa, 1771. május 29. ,8J MOL P. 1216. Dominium Pápa. A pápai uradalom lajstromozott iratai. C. 51. N. 3. p. 34-35. Kiss Ferenc pápai prefektus. 1771. június 3. 184 Az uradalmat képviselő pápai prefektus, Kiss Ferenc attól tartott, hogy kifogás lehet ellene az, hogy előtte ügyvéd volt, ezért kérte Eszterházy Károlytól, hogy a megbízólevélbe Ányos Ferenc nevét is írja be. (MÓL P. 1216. Dominium Pápa. A pápai uradalom lajstromozott iratai. C. 51. N. 3. p. 36-37. Kiss Ferenc pápai prefektus. 1772. augusztus 6.) 185 VeML XI. 602/b. p. 316-318. Tóth István pápai prefektus. Pápa, 1769. április 7. 144