Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Horváth István: A népi építészet átalakulása a 20. század második felében. Egy dunántúli példa
A NÉPI ÉPÍTÉSZET ÁTALAKULÁSA A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN melésbe, udvaruk gazdasági építményekkel volt tele, eredményes gazdálkodásuk, szorgalmuk sikerét reprezentálták az első kétszintes családi házak Kocson. Építésük idején és az azt követő esztendőkben gyakorlatilag az egész felső szint a tisztaszoba szerepét töltötte be. Új elemként - bár már a kockaházakban sem volt ismeretlen — tágas nappali foglalta el a felső szint központi részét, innen nyíltak a szobák, a gyerekek számától függően akár több gyerekszoba is. Továbbá helyet kapott egy modern, teljesen felszerelt, de sosem használt konyha, valamint egy fürdőszoba és WC. így ez a szint egy komplett lakás benyomását keltette az esetleges vendégek számára, ezt erősítette az is, hogy gyakran külön külső lépcsőn át lehetett az emeletre jutni, így nem láthatták a családi élet valódi színterét. Ugyanis az alsó szinten tágas nyári konyhákat alakítottak ki fekvőhelyekkel, de ugyanitt helyezkedett el a garázs, a műhely, az egyre gyakoribbá váló központi fűtés miatt a kazánház. Az emeletes házak építői azonban nem kizárólag a presztízsszempontokat vették figyelembe akkor, amikor egy akár 150-200 mJ-es lakóház építésébe fogtak. A korszak mostoha lakáshoz jutási feltételei közepette hosszú távon szerették volna azt is biztosítani, hogy a felnövő gyerekek közül legalább az egyiknek szükség esetén egy teljes lakás álljon rendelkezésére. A lakóházak növekedésének ütemét jól szemlélteti, hogy míg 1960-ban a száz lakásra jutó szobák száma 142 volt,31 addig 1980-ra ugyanez a szám már 221 volt,32 az emeletes házak 80-as évekbeli gyarapodásának köszönhetően pedig 1990-re 265-re nőtt.33 A száz szobára jutó lakók számának változása nyilván ezzel ellentétes irányba haladt, 1960-ban átlagosan 265-én laktak 100 szobában,34 1990-ben már csak 117-en.35 Attól függetlenül, hogy a fenti építkezési módok közül melyik került megvalósításra, a berendezési tárgyak nagyjából ugyanazt a divatot követték. Már a két világháború közötti Kocson is látni lehetett az egységesülés jeleit, a gyári bútorok terjedését, ezekkel együtt megváltozott a szobák berendezési módja is. Már ekkor visszaszorulóban volt a régen kizárólagos sarkos elrendezés, az 1960-as évektől kezdve aztán Kocson is az országban mindenütt szokásos stílus vált uralkodóvá: „Az új bútorok az ekkoriban házasodok otthonaiban jelentek meg, ezek már nem kézműves, hanem bútorgyárak termékei voltak. Többnyire egy kihúzható kétszemélyes kanapéból, két szekrényből, egy fényezett asztalból és négy kárpitozott székből álltak. A következő, a hetvenes évek közepétől kezdődő periódusban a szekrénysoros berendezés vált általánossá a falusi háztartások-31 KSH 1961,183. 32 KSH 1981, 609. 33 KSH 1992,335. 34 KSH 1961,183. 33 KSH 1992,335. 36 VALUCH 2004, 404. ban is, ami általában két fotelből, két székből, egy dohányzóasztalból, egy kétszemélyes, fekvőhellyé alakítható kanapéból és a négy-öt tagra osztott szekrénysorból állt. Az újabb modernizációs hullám a hetvenes években meghonosította a franciaágy at, elfogadottá tette a külön étkezőtér kialakítását” - foglalta össze a Kádár-korszakbeli falusi lakberendezési szokásokat Valuch Tibor.36 Az általánosítónak tűnő jellemzés egyáltalán nem túlzó, a bútorzat korabeli fejlődése Kocson sem volt másképp, a korabeli divat és a bútorgyárak egységes, egyúttal igen szegényes választéka nem tette lehetővé a lakásbelsők egyedi kialakítását. A még használható régi bútorok általában a nyári konyha berendezését gyarapították, esetleg a szőlőhegyi présházba kerültek.37 A városi, polgári lakókörnyezethez régóta hozzátartozó dísztárgyak nem játszottak különösebb szerepet a parasztság lakberendezési szokásaiban. Különösen így volt ez Kocson, a jórészt reformátusok által lakott faluban a 20. század közepéig nemigen lehetett találni funkció nélküli dísztárgyakat. A falon lógó fényképek mind-mind a ház lakóihoz kötődtek, nem kifejezetten díszítő funkciót láttak el, ugyanúgy, ahogy a katolikus lakosság vallásos témájú képei sem a szent sarokban. Az új, városihoz közelítő lakberendezési tárgyak azonban szinte megkövetelték különböző dísztárgyak használatát, ezt közvetítették a mintát adó városi lakásbelsők is, de a televízió és a nyomtatott sajtó szerepe sem elhanyagolható ebben a folyamatban. Szegényebb háztartásokban megelégedtek különféle kézimunkákkal, gobelinekkel, a legtöbb modern lakóház nappalijában azonban már egész dísztárgyegyüttesek törték meg a szekrénysorok egyhangúságát. Gyakori volt a különféle italok, illatszerek, különlegesebb dohánytermékek dísztárgyként való alkalmazása. A korszak építkezési szokásainak változásával egyidejűleg egy általános modernizáció is lezajlott a magyarországi falvakban, így Kocson is. Mint láthattuk, a korszerű építőanyagok terjedése már a két világháború közötti évtizedekben megindult, de nagyarányú felhasználásukra csak a hatvanas évektől került sor. Ugyanígy a falu villamosítása is megkezdődött már az 1920-as évek végén, de minden lakóházba csak a 60-as évek végére jutott el. Ekkor azonban már nem pusztán a világítás terén jelentett óriási változást, hanem a különböző, villanyárammal működő gépek elterjedésével párhuzamosan a lakosság életmódját, életritmusát, szabadidős tevékenységeit is átalakította, vagy a televízió révén - mint láthattuk - a lakáshasználatra is nagy hatással volt. Bár a lakók életmódjára nem gyakorolt a villanyhoz 37 A présházak - mint láthattuk - egyébként is ideig-óráig biztosították a hagyományos építkezési formák továbbélését, ez a lakberendezés terén sem volt másképp. A régi szobabútorok présházba kerülése egy-egy helyen hosszú időre konzerválta a régi sarkos szobaberendezést is. 157
