Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

László János: Római vaseszközök a Tatabányai Múzeum gyűjteményéből

LÁSZLÓ JÁNOS eredeztetés nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy korábban és későbben is használtak hasonló tárgyakat, hiszen vésőre mindig is szükség volt. A nyéltámasztékos balta sem ismeretlen típus vidékünkön, legközelebbi párhuzamát Tatabánya-24. lelőhelyrőf és Tác-Fövenypusztáróf ismerjük, további darabok ismertek még Keszthelyről és Szalacskáról

8. A másik tatabányai darab azonban aszimmetrikus a nyél síkjára, és megvastagított, megnyújtott foka sem fekszik rá oly mértékben a nyélre, mint tárgyalt darabunk esetén. Mindkét tatabányai tárgy, továbbá a szalacskai fejsze köpűfala ívelt, így keletkezésük ideje már a népvándorlás kor felé mutat. Ezt a baltatípust kőfejtő, esetleg - mint a Tatabánya-24. lelőhelyről származót - famegmunkáló típusnak tarthatjuk, a nagy igénybevétel miatt volt szükség megerősíteni fokrészüket a meghosszabbítással. A vaskos fokú nyéltámasztékos eszközök a római korra keltezhetők," függetlenül attól, hogy a pengerészt milyen feladatra alakították. Hasonló nyéltámaszték figyelhető meg például egy tokodi baltán,

1 egy szalacskai bárdon," egy aquincumi szekercén,

1^ valamint egy Vinkovci környékén talált szekercén . A korszakon belül azonban közelebbről nem lehet elkülöníteni őket, hiszen mind a korai időszakban, mind később megtalálhatók a nyéltámasztékos eszközök. A szákszendi csákánykapa szoros párhuzamát Tatabánya-24. lelőhelyről" és Balácapusztáról ismerjük. Újabban kísérlet történt a korábban öszszefoglalóan csákánykapának nevezett eszközök funkció alapján történő különválasztására

1

6 és az eszköztípusok elnevezésére. A kutatás kezdetlegességére' utal azonban, hogy az ott formailag leírt típus egyikébe sem sorolható be eszközünk. A nyél irányában ívelődő pengerész, annak alsó felének élezése egyértelműen abba az irányba mutat, hogy tárgyunkat famegmunkáló eszközként használhatták, míg a megerősített fokrész felveti annak a lehetőségét, hogy akár kőművesszerszámként is alkalmazhatták. Mindezek alapján tehát pontos eszközelnevezés nem lehetséges tárgyalt darabunk esetén sem. Használati idejének meghatározása sem hoz bennünket könnyű helyzetbe. A kutatás szerint

1

8 az ívelődő köpfífal a népvándorlás kori sajátosságként említhető, azonban a Tatabánya-24. lelőhelyről származó depólelet tanúbizonysága szerint mára római korban megjelenhet ez a díszítési mód, s mint a balácai lelet is mutatja, már 2-3. századi környezetben is előfordulhat. Mindezek alapján az látszik kézenfekvőnek, hogy a pannóniai római időszak második felétől lehetett használatban ez a tárgytípus. B. „Szend" A leletanyag 1. Ekevas. (2. tábla 2.) Hosszú, zárt, kör átmetszető köpűs eszköz, köpű a hátsó oldalon V-alakban záródik. Válla enyhén csapott, kisméretű pengéje ívelt. H=22,5cm, sz=I2,5cm, h 12,3 cm, sz =12,5 cm, ' ' ' penge r<

J ' penge á

K5P

Ű=4,i cm. Ltsz.: 2008.1.5. 2. Kés. (2. tábla 3.) Háta enyhén ívelt, pengéje egyenes, nyele hiányos, lapított négyszög átmetszeti!. H=I4,8 cm, sz=i,3 cm, h =10,6 cm. Ltsz.: -rí » ) penge 2OO8.I.6. 3. Kés. (2. tábla 4.) Nyéltüskés darab, háta enyhén ívelődik, háromszög átmetszetű pengéje vaskosabb, mint az előző, hiányos. H=17 cm, sz=2,5 cm, v=o,6 c

m> hnyé.«üske=3,5 cm. Ltsz.: 2008.1.7. A leletanyag értékelése E második leletkör első darabjának meghatározása már korántsem olyan egyértelmű, mint az előző tárgyak esetén. Két funkció kerülhetne szóba: az első változat szerint az eszköz ásó vagy ásólapát lehetne, míg a második esetén ekevas. Az előbbi esetet kizárhatjuk, hiszen igen kis méreténél fogva alkalmatlan volt ilyesfajta talajforgatásra, keskeny, csapott válla teljességgel lehetetlenné tette a láb megtámasztását. Hasonló formájú ekevasak azonban már ismertek a római időszakból, ezek az úgynevezett köpűs nyelű ekevasak, amelyekből pár példányt a rábapordányi vaseszköz lelet közzétételekor már bemutattunk. Ezek köpűje a teljes hossz harmadánál hosszabb, válluk csapott. Balassa I. is bemutat két hasonló példányt, egyet Esztergomból, egyet pedig a pécsi múzeum gyűjteményéből. Ezeket a tárgyakat a nyeles ekevasak között tárgyalja, azonban mindkettő köpűs, tehát nem sorolhatóak be abba a kategóriába. Müller R. azonban a hasonló tárgyak vizsgálata során rámutatott arra, hogy a római kori köpűs ekevasak mindig nyitott köpűsek,"

1 s szerinte az általa összegyűjtött ekevasak közül az egyetlen hasonló 5 LÁSZLÓ 2003,166,169,2. kép 4. 6 B. THOMAS 1955,131, XXXIV. 3. I MRT 1,244. 1. 8 JÁRDÁNYI 1953, XXX. tábla A/5. 9 GAITZSCH1978. 1

0 R. PETŐ 1981,146,152.10. kép. I

I JÁRDÁNYI 1953, XXX. tábla A/l. 1

2 NAGY 1937,161, 2. kép 8. 1

3 MÜLLER 1982, 382, 911, 1685. 1

4 LÁSZLÓ 2003,166,169.1. 1

5 PALÁGYI2000, 23,37,12. ábra 2,39,14. ábra 12. 1

6 BASTICZ2008,179-180. 1

7 Mint 2003-ban írt tanulmányom is utal rá (LÁSZLÓ 2003), szükséges lenne további, kivitelben és funkcióban hasonló tárgyak közzététele, így több eszköz vizsgálata biztosabb támpontot nyújthatna a csákánykapa/ szalukapa/irtókapa típusú eszközök tipológiájának kidolgozásához. 1

8 MÜLLER 1982. 1

9 LÁSZLÓ 2007, 54, 60. 4. tábla. 2

0 BALASSA 1973,100-101. 2

1 MÜLLER 1982, 417-419. 8