Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Fülöp Éva Mária: „… A tenger a mi istenünknek ama nagy halastava…” Viza, a királyi hal

FÜLÖP ÉVA MÁRIA vizáknak hív. „Antaceos"-nak mondják őket a tudó­sok azon sajátosságuk miatt, hogy nincs szálkájuk. [...] Strabo [...] a delfinekhez hasonlítja őket." 8 9 A továbbiakban így szól e „furcsa, kóborló hal­ról"?" a néprajztudomány későbbi kutatásai számá­ra is rengeteg adatot rögzítve a halászat módjáról: „A Fekete-tengerből hatalmas hal úszik fölfelé a Dunán, melyet Pannónia népe rendesen vizának nevez. [...] Felúsznak aztán egész Komáromig, nagy ritkán még feljebb is, de csuda számba megy, ha Pozsonyban fognak, miként az, emlékszem, 1719­ben történt. Akkor ugyanis a pozsonyi halászok kifogtak két vizát és ugyancsak kettőt a bécsiek is, nem különösen nagyokat, de nem is a legkisebbeket. [...] Valójában nemcsak ősszel fogják őket. A tava­szi halászat márciusban kezdődik, és megszakítás nélkül tart júniusig; az őszi augusztusban szokott kezdődni, és többnyire, ha csak a tél túl korán be nem köszönt, egészen decemberig tart. 1702-ben, még fiatal koromban, Földvárnál (Tolna megyében) egy felettébb emlékezetes halászatot néztem végig, és hogy miként zajlott le, íme itt elmesélem. A vi­zafogás helyét, amit a halászok Tanyának hívnak, mintegy ezer lépésnyire a csúcsban végződő sziget felett, gondosan kijelölték, az uszadékfáktól nagy fáradsággal megtisztították, nehogy azok a hálók kivetését vagy behúzását akadályozzák. A folyóme­der ezen a szakaszon enyhén lejtett, és inkább isza­pos, mint kavicsos volt. Ezt kelet felé hosszan elnyúló nagyon erős fűzfavessző fallal előre elkerítették. A partnak ily módon való kialakítását a vizahalászat kívánja meg, hogy amelyeknek az esetleg útját állja, könnyebb legyen az iszapba kergetni, és a rájuk ve­tett köteleket fákhoz vagy karókhoz kötni. A háló kb. száz öl hosszú és öt vagy hat öl széles volt, és olyan erős kendermadzagból kötötték, hogy a kitörni aka­ró állatot vissza tudta tartani. A felső részét fagöm­bökkel, az alsót pedig ólomnehezékkel látták el. Ezek a háló alsó részét a mélybe húzták, amazok pedig a vízen lebegve a felső részét a felszínen tartották. A háló mindkét vége erős kötelekben végződött: ezek­kel, miként a szükség megkívánta, előre vagy hátra lehet húzni. A keleti partról indulva a folyó közepén túlig rézsút haladtak előre, végül a hálóval egy kör­ívet leírva a folyó meghatározott szakaszát bekerí­tették, a csónakot pedig partra húzták."'* 1 A viza dunai halászatához kötődik őrhal, látó­hal megnevezése. Amikor ugyanis a halászok már vonulására vártak, lajmóknak nevezett lajtorjaszerű oszlopokról látóőrök figyelték és jelezték a hal érke­zését.' Ősszel a téli szállást kereső halak lomhán úszkáltak a víz felszínén, ezeket a vizafogó tanyán kelepcébe lehetett csalni. Jókai Mór, aki szülőváro­sában, Komáromban láthatott is vizákat, „Az arany ember" című művében leírja a Vaskapu közelében felállított vizafogó csapdákat: „A sziklák, a szigetek több ágra osztják a fo­lyamot, mely Ogradina és Plaviszovica között már óránkint tíz mérföldnyi sebességgel rohan, s a szűk folyamágakat ismerni kell a hajósnak; mert az emberi vaskéz csak egy csatornát vágott a meder sziklapadjaiban, melyen nagyobb hajók járhatnak, a parthoz közel csak apró hajók számára van út. Az apróbb szigetek mentében, a szűkebb Duna­ágak között sajátszerű emberi művek szakítják félbe a természet nagyszerű alkotását: kettős cölöpzetek fatörzsekből, mik V betű alakban mennek össze, nyílt öbleikkel víz mentének fordulva. Ezek a viza­fogók. A tenger vendégei felfelé úsznak a folyón: fejüket vakartatják a vízzel, csiklandó parasztok miatt; aztán belejutnak a kelepcékbe; visszafordulni nem szokásuk, mindig előbbre haladnak a szűkülő fogdában; míg a legvégén belejutnak a „halottas kamrába", ahonnan nincs menekülésük." 9 3 A Budára vagy Bécsbe élve szállított viza nem volt ritkaság, hajókon vagy hajókhoz kötve, úszva vontatták őket. Ám a viza élve szállítása kockáza­tos volt. Gyakrabban szállították darabolva, sózva, hordókban. A híres komáromi szekeresgazdák egy szekerére 14 hordó fért. 9 4 Bécsben külön vizamé­szárszékek működtek. 9 5 A halat általában az udvar tartózkodási helyére szállították (pl. Bécs, Prága), innen ajándékképpen került más uralkodókhoz is, pl. 1567-ben lengyel királynénak Varsóba, 1570-ben a bajor hercegnek Münchenbe, 1581-ben a francia ki­rályné számára Párizsba, a német és lengyel püspöki aulákba.'"' Komáromnál a Duna bal partján a mai napig megőrződött a Vizás/Vizafogó név a mai hídhoz kö­zeli partszakaszon. Budapesten, a 13. kerület középső részén máig megtalálható a Vizafogó utca (elnevezése a Dunában kifeszített, a hal kerítéséhez szolgáló lánc xi DEÁK 1984, 33-35• 9 0 DEÁK 1984, 37. 9 1 DEÁK 1984,37-40. A halakat a sekély vízig űzték, hogy úszni már ne tudjanak. Itt a halászok ráhasalnak, le­szorítják, fejét a vízből kiemelik és kopoltyúján át köte­let tolnak a szájába, majd a partba vert karóhoz kötik. 9 2 KI1IN 1957, 4­9 3 JÓKAI 1998, 8-9. 9 4 A szállítás igen jövedelmező vállalkozás volt, egy kül­földre történő szállításért akár 70 Ft-ot is kaptak a szekeresek. KHIN1957,17. « KHIN 1957, 7. 9 6 KG Y M Helytörténeti Adattár 15-2000/5. 11; KECSKÉS 2006, 100-101. Hivatkozik: ALAPY 1935, 105-108; KHIN 1957,17. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom