Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

S. Cserey Éva: Emlékezés Tóvárosi Fischer Ignácra

Ignác bejelentését, hogy Pest, Lipótváros, Deák utcza 11. sz. alatt fekvő házban a porczellán - festési ipart önállólag gyakorolni fogja." Azt, hogy Fischer Ignác „Iparjegyet" kaphatott, hogy ennek alapján ipari tevékenységét elkezdhesse, az iparszabadságról szóló rendelkezés tette lehetővé, melyet az egész Monarchia területére 1859. december 30-án hirdettek ki, de hazánkban csak később, 1862-ben érvényesítettek. Ennek alapján kérhette Fischer Ignác bejelentés útján a porcelán festési iparra szóló Iparjegyet, vagy másképpen mesterjegyet. A vállalkozók, kézművesek cégtulajdonukat az újjászervezett Váltótörvényszéknél bejegyezhették, amely többek között műhelyük könnyebb fejlesztését tette lehetővé. A cégbejegyzés hívei legnagyobb részben zsidó kézművesek voltak. Érvényesülésüket az egyenjogúsági törvény kimondása mellett a Pesten szükséges lakhatási jog megszerzésének megszűnése is elősegítette.

6 Ezen rendeletek, engedélyek alapján Fischer Ignác is kérte Kövesy Ignác ügyvédje által a Váltótörvényszéktől cégének és névaláírásának bejegyeztetését, melyet 1869- július 19. napján az egyéni cégek jegyzékébe beiktattak.

7 Több évig tartó levéltári munkával, végül sikerült Fischer Ignác első „Pesti porczellán festészeti Intézetének" alapítási évét megállapítani: 1867. A Festészeti Intézet működéséről beszéljen helyettünk Fischer Ignác önvallomása, melyet az Anyagi Érdekeink c. folyóiratban 1873-ban tett közzé.

8 A következőket írta: „Előállítok mindennemű aranyozott porcelánt, a legfinomabb chinai utánzatoktól kezdve a színesre festett közönséges tányérokig, és edényekig. Finomabb cikkeim szép kivitelűek és aránylag jutányos áruknál fogva az előkelőbb körökben mind belföldön - Angliában, Franciaországban, Németországban és Ausztriában - keletre is elismerést találtak, a közönséges áruk általános keresetnek örvendenek, mind a helybeli piaczon mind az egész országban és a keleti szomszédságokban is Szerbiában, Romániában, Törökországban hol is többnyire kereskedők a fő vevők" Az üzemében folyó munkát végzőkről továbbá így ír: „A gyártásnál el van foglalva 10 festő, kik havonta átlag 100 Ft keresnek, 1 égető havi 40 Ft bérrel, 3 tanuló havi 10 Ft díjjal, továbbá a kész áruk eladásánál szortírozásánál el van foglalva 2 segéd, 1 könyvvezető, 1 raktározó, 1 csomagoló a szokott fizetésekkel, tartok végül 2 fogatot. A termelés értéke évenként 150.000 Ft-ra rúg, s a nyers árut 58 különféle gyárból veszem Ausztriából, Szászországból, Franciaországból és Angliából." A cikket közlő író szerint „rendkívüli erőfeszítésre és kitartásra volt szükség hogy iparát 5 évi fennállása alatt oly terjedelművé tudta tenni, hogy e tekintetben egyike az elsőknek az Osztrák Magyar Monarchiában!' Az Iparegylet bíráló szakértő bizottsága véleménye alapján Fischer Ignácot elismerésül és további buzdításul ezüst díszéremmel tüntette ki. Ezt követően Fischer Ignác működése alatt számos kiállításon vett részt, amelyeken a kapott kitüntetések fémjelezték kitűnő munkáit.

9 6 DÓKA 1979, 196. 7 BFL Cégbírósági iratok. 34392. júl. 17. [1]869. A kir. e. b. Tekintetes Váltótörvényszékhez cégbejegyzési folyamodás. 8 Anyagi Érdekeink, 1873- jún. 23. Fischer Ignác porcelánfestő műhelye. 9 Számos hazai kiállítás (1871. Szeged; 1885. Országos kiállítás stb.) mellett a bécsi Világkiállításon is szerepelt.