Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)
Horváth István: Céhes takácsok Tatán a 17-19- században
A 18. század folyamán a szervezett telepítéseknek és spontán vándorlásnak köszönhetően ismét benépesültek a Tata környéki falvak, magyar, német és szlovák falvak tarka hálózata jött létre. Ezeken a településeken is működtek vászonszövéssel foglalkozó mesteremberek, akik a helyi igényeket elégítették ki. A céhes mesterek szempontjából ők természetesen kontároknak számítottak, ezért igyekeztek őket a céhbe kényszeríteni, akik viszont nemigen akartak a céh tagjaivá válni, hiszen ez súlyos taksa lefizetésével és számos más kötelezettséggel járt együtt. 25 A taksa alapösszegén felül a következő tételeket számították még fel az újonnan belépőnek: hitpénz, bőrkanna ára, viaszpénz, társpohár, céhbiztos bére, 1800-tól pedig a zászlóhoz is hozzá kellett járulni anyagilag. A tatai takácscéh a század folyamán fokozatosan kezdte kiépíteni vonzáskörzetét, szép számú falusi mestert téve a céh tagjává. A céh, mestereket és befizetéseiket nyilvántartó könyve szerint 1712 és 1840 között összesen 298 vidéki mester csatlakozott „falusi módon" a tatai takácscéhhez. 26 Az ebből kiolvasható adatok a falvak iparosodottságának vizsgálatakor is fontos adalékokat szolgáltathatnak. E több mint egy évszázad alatt 29 falu takácsai voltak a tatai takácscéh tagjai. A legszorosabb és legtartósabb kapcsolatot a tatai céh Agostyán, Baj, (Duna)Szentmiklós, Szomód, Tarján és (Vértes)Tolna mestereivel alakította ki, hiszen e hat faluból került ki az összes falusi mester több mint fele. A céhmester - esetenként a céhbiztos társaságában - rendszeresen tett utakat a környékbeli falvakba kontárok után kutatva, akik, hogy a büntetést és a megbélyegzést elkerüljék, inkább beléptek a céhbe. így tovább folytathatták mesterségüket, igaz, sokszor csak egyetlen évig fizették a taksát, utána ismét megpróbáltak a céhen kívül boldogulni. A céhmester ellenőrző útvonala szinte nyomon követhető a céh mesterkönyve alapján, mivel voltak esztendők, amikor kiemelkedő számban léptek be a céhbe falusi mesterek egy-egy településen. Ilyen év volt például 1759, amikor egyszerre nyolc mesterrel gyarapodott a céh tagjainak száma, közülük négyen kocsiak voltak, 27 ami minden bizonynyal a céhmester Kocson tett látogatásának volt köszönhető. A takácscéh vonzáskörzete csak Tata közvetlen környékére terjedt ki, a távolabbi falvak, mint pl. Szend vagy Csép már csak 1-2 takáccsal képviseltette magát a több mint egy évszázadon át vezetett mesterkönyvben. A céh vonzáskörzetének szűk voltát erősítette az is, hogy viszonylag közel voltak a „vetélytárs városok", mint Komárom és Esztergom, valamint az, hogy a gesztesi 25 Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a falusi mesterek általánosan csak feleösszegű taksát voltak kötelesek fizetni, a tatai takácsoknál a 18. század második felében ez hét forintot és 50 krajcárt jelentett. 20 A tatai takácscéh lajstromkönyve, KDM HTGy Ltsz.: 55.11.1. Számuk azonban ennél valamivel magasabb lehetett, mivel néhány esetben nem jegyezték fel, hogy az illető „falusi" vagy „városi" módon csatlakozott a céhhez. A céh tagjai a könyv alapján kizárólag férfiak voltak. 27 Uo. Az 1774-es év volt a takácscéh történetében a legkiemelkedőbb esztendő, hiszen ekkor 12 falusi mester lett a céh tagja.
