Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Kövesdi Mónika: A gróf kertje, a gróf színpada

tett díszletek között, mint például a szegedi Dóm téren, hanem az angolkert természetes helyszínét használták fel díszlet gyanánt - ezt az előadásmódot Naturbühnének, természeti színpadnak nevezi a szakirodalom. Az Operaház repertoárdarabjai közül a rendezők nagy körültekintéssel választották ki azokat az operákat és baletteket, amelyek e természet adta színpadhoz illettek, amelyeket új lehetőségekkel gazdagított a gazdag tájkerti kulissza, a csillagos égbolt. A fennmaradt felvételeken jól látszik, hogy nem volt épített színpad, sokszor díszlet sem látható (mert nem volt szükséges, pl. a kerti, erdei jelenetekhez), és a régi felvételek igazolják, hogy a baletteket (vagy azok egyes, indokolt részleteit?) a pázsiton táncolták el (III. tábla 2.). A színpadot egy dombocska összehordásával magasították. Az Operaház rendezője és szcenikusa, Oláh Gusztáv és Tolnay Pál évről évre egyre varázslatosabban oldotta meg az előadásokat, teljesen eredeti módon, egyre inkább bővítve a sajátos technikai lehetőségeket. „A közönség egyszerűen megérezte, hogy egészen rendkívüli dolog történik, hogy itt egy új művészi stílus születik" — írta a sajtó az első előadás alkalmával. Az 1934-ben bemutatott táncjáték, a Csongor és Tünde előadásában tűzijátékot használtak, sejtelmesen világított az erdő, szikrázott a vízesés, és kigyúltak az aranyalmafa gyümölcsei. Az 1935-ben bemutatott Tannhäuser már maga volt a csoda. A darab egyik rendezésbeli csúcspontja, a pompás és széles terű, sokalakos, akkor és ott, a fák közt teljesen realisztikus vadászjelenet volt, amely később képeslapokon is megjelent (II. tábla). A kert ligete bőven adott helyet annak a kétszáz fáklyásnak, akik a temetési menetben Erzsébet koporsóját kísérték. 1936-ban két táncjáték, az Elssler Fanny és a Szent fáklya nyitotta az előadást. Az Elssler Fannyban a horizonton Bécs látképe bontakozott ki varázslatosan, és a gróf híres lipicai lovai húztak be egy fogatot a színpadra(l). A Szent fáklya színpadképe még lenyűgözőbb lehetett, az égő láp látványával, a lipicai mének hátán vágtató csikósokkal. A csodára összegyűlt nézők mindig valami eredetit, valami lenyűgözőt láttak, olyat, amelyet csak a Naturbühne színpadán lehetett megvalósítani. Ez az a mozzanat, amely a tatai kertet új életre keltette, s amely új értelmezést adott neki ezekben az években. Ügy gondolom, a kert története szempontjából sem elhanyagolható színházba, színpadba komponáltságának fejezete, amely az európai művészetbarátok és zenerajongók, a „művelt világ" figyelmének középpontjába emelte, ha mégoly rövid időre is. MÁSODIK FELVONÁS. A MŰSOR A nyáron műsorra tűzött darabokat - amint már erre utaltunk - a budapesti Operaház repertoárjából választották. A legfontosabb szempont az volt, hogy a darab alkalmazható legyen az ún. Naturbühne elveihez. Minden esztendőben egyetlen, hosszú estét töltött ki az előadás, szünetekkel. Ez az egyetlen este viszont általában több darabot kínált. Operát és balettet, klasszikusat és modernet, s mindig bemutatkozott egy-egy magyar szerző. A műsor összeállítása minden bizonnyal az Operaház teamjének (az erre a célra alakított Tatai Bizottságnak) és a grófnak közös döntése volt. 1933. június 11-ének délutánján, 6 órakor Eszterházy Ferenc gróf Danaidák c. operájának nyitányával kezdődött az előadás. Utána Poldiny Ede Csavargó és királylány c. dalműve hangzott el, majd Delibes Sylvia c. balettjét csodálhatta meg a közönség. A