Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Kisné Cseh Julianna–Prohászka Péter: Koracsászárkori opus interrasile lószerszámveret Brigetio–Szőnyből

Cambodunum/Kempten-i

8 (6. kép 5.), a rheingönheimi

9 (5. kép 2.), az aislingeni

10 (6. kép 7.) és a közel fél tucat xanteni

11 (4. kép) darab mutat. Ezek mellett azonban a korai svájci táborokból és környékükön jelentkeznek még nagyobb számban, így Vindonissában

12 (5. kép 1, 4.), Baden/Aquae Helveticae

13 (5. kép 3.) és Kaiseraugst

1

^ (6. kép 11.) területén. Ezek mellett még került elő egy töredék Aulney de Saintenge Augustus-Tiberius kori táborából (6. kép 10.),

15 és még DuraEuroposból is. Pannoniából eddig csupán Intercisából

17 és Aquincumból

18 ismertünk egy-egy példányt. Amíg azonban az Aquincumiról közelebbi adatok nem állnak rendelkezésünkre, addig az intercisai egy 2. századi - Faustina senior középbronzával datált - sírból került elő.

19 Ez, valamint a froitzheimi

20 (6. kép 9.) amely a 3-4. századra datálható leletkörülmények között jött a felszínre -, sokkal későbbi és feltehetően másodlagosan használták fel. A szőnyi darab azonban ezektől eltérően - annak ellenére, hogy három darabra törött -, mégis a legjobb állapotban fennmaradt példány, amelynek segítségével a koracsászárkori lószerszámzat kiegészítésére és rekonstrukciójára is vállalkozhatunk. Ugyanis az ilyen formájú veretek a nyereg díszítéséhez tartoztak, azonban épp állapotban igen ritkán kerülnek elő. Díszítésükben ugyanazokat az egyszerű geometrikus és növényi formákat alkalmazták az áttörési technika (opus interrasile) segítségével készítőik. Az indaszem- és tölgyfalevél forma a koracsászárkori növényi ornamentikából vezethető le, azonban az egyhangú mintakincs arra az uniformizálásra mutat, amely a római hadsereg több felszerelési tárgyánál megfigyelhető. Datálásukat a leletkörülmények alapján a következőképpen határozták meg, feltűnésük már Augustus uralkodása alatt megkezdődött, és az egész Tulius-Claudius dinasztia alatt jellemző, de legkésőbb a Flaviusok idején másfajta lószerszámveretek váltják fel az áttört véreteket.

21 A szőnyi vereten található díszítések a már ismertetett példányokon szintén megtalálhatóak. így az a. és b. részek díszítése a Mii 69-en látható mintával azo8 KRÄMER 1957, 119-120., Taf. B. 12. 9 ULBERT 1969, 4L, 14-16., Tai. 28/14-16. A töredékeken a tölgyfalevél és a oktaéder oldalú díszítmény egyaránt azonosítható. 111 ULBERT 1959, 73., Abb. 15/1. Id. ugyanott a Vechtenit: Abb. 15/2. 11 SCHREITER 1993, 52-54., 220-222. 12 UNZ-DRESCHLER-ERB 1997, 49., 1877-1885, Taf. 65. És az Aarau régiséggyűjteményből Vindonissa lelőhellyel: L'NZ 1973, 22., Abb. 11/118-119. '3 UNZ 1972, 49., 56., Abb. 5/41. 1/1 DRESCHLER-ERB 1991, 34-35., 73-, Abb. 47/82. l=

> TASSAUX 1983, 77., Pl. 4, Nr. 29. Itt azonban balteusként van meghatározva. 1(

> FRISCH-TOLL 1949, 31., Pl. VT/84. '7 RADNÓTI 1957, 230., 234., Taf. 47/20. MNM 118/1907.134. i» DRESCHLER-ERB 1991, 35., Anm. 228. datálatlan ltsz.: 63.22.200. 19 RADNÓTI 1957, 230-231. Radnóti Werner alapján az 1. század közepére datálja a veretet, azonban véleménye szerint még a 2. században is viselték és fgy a coh. I. Alpinorum equitata csapatával került Intercisába. A veret 6,5 cm széles és 4,3 cm hosszú igen töredékes álapotban. 20 BARFIELD 1968, 96 Nr. 11, Abb. 36, 10. vö. DRESCHLER-ERB 1991, 35. 21 WERNER 1952, 428-432. 7