Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Kaposi Zoltán: Kossuth és a magyar gazdaság

látozódtak a mezőgazdaságra. Égetően szükség volt jelentősebb tőkeforrásokkal rendelkező pénzintézményekre, amelyek a gazdaság finanszírozását legalább részben felvállalhatták. A reformkorban megkezdődött a pénzügyi intézményr rendszer kiépülése, Fáy András tervezetének megfelelően már 1840-ben megkezdhette működését a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, s nem sokkal később a király aláírta a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szabadalomlevelét is, ám az ország tőkeszegénysége ezen a téren nem tette lehetővé a jelentősebb előrelépést. A hitelrendszer átalakítását jelezte előre az 1840-es váltótörvény, amely a váltóforgalom növekedését eredményezte azzal, hogy tiszta jogi viszonyokat teremtettek körülötte: váltóbíróságokat szerveztek, biztosították a gyors ítéletet és annak végrehajtását, fokozták a hitelnyújtók biztonságát, s nem tettek különbséget nemes és nem nemes között a behajtásnál. A kereskedelmi törvény bárkinek megengedte a szabad forgalmazást - a civitasok területén kívül -, kötelezővé tette viszont a cégbejegyzést és a könyvvitelt. Szintén ezen az országgyűlésen hoztak törvényt a gyáralapítás szabadságáról, ugyanakkor törvény szabályozta a heti bérfizetést, míg a 16 éven aluliak foglalkoztatását napi nyolc órában maximálták. A jelentős tőkével bíró zsidóság addig korlátozott jogait is kibővítették, lehetővé vált a városba költözésük, ingatlanszerzésük s mesterségüket szabadon űzhették, s ennek következtében főleg a Pestre beköltöző zsidóság gazdasági pozíciói erősödtek meg. 1848ra már 36 takarékpénztár volt az országban. Az egyes pénztárak létrehozása mögött Kossuth javaslatai, személyes ismerősei, barátai, s nem utolsósorban a védegyleti-mozgalom liberális szellemi információtömege is ott volt. Kossuth ugyanakkor olyan adórendszert kívánt, amely alapjaiban a társadalmi közös teherviselésre épül, s ahol már nem születési kiváltságok határozzák meg a az adózást, hanem a megszerzett jövedelem annak alapja. A Kossuth Lajos által képviselt gazdasági fejlesztési program nagyon lényeges eleme volt a fejlődési elmaradás egyik meghatározó faktora, az úrbériség kérdésének értelmezése. A harmincas években itt is megindult egy lassú változás. Már az 1832-36-os országgyűlés meghatározó - s később kiderült, hogy az egész polgári átalakulás centrális - kérdésévé vált az úrbér ügye. Az úrbériséggel kapcsolatban az egyik nagy problémaként a földek összefüggő rendszere merült fel. A folyamatos majorsági földkiterjesztés felvetette az alig kihasznált közös haszonvételei földek majorsági kezelésbe vételének szükségességét, amihez viszont egyértelműen el kellett különíteni az urasági és az úrbéri erdőket és legelőket, vagyis az addig közösen hasznosított területeket. A reformkori törvények több lépésben biztosították a birtokreguláció utáni elkülönözés és a tagosítás lehetőségét, ami alkalmat teremthetett a racionális földkihasználásra, modern művelési eljárások bevezetésére. Egyáltalán nem véletlen, hogy az 1840-es években a fejlettebb, piaci árutermeléssel foglalkozó nagybirtoküzemekben egyre-másra folytak földelkülönítő tárgyalások a földesurak és az úrbéresek között, aminek során - kétségkívül előfordult - néha jelentős sérelem érte a magyarországi jobbágyi-zselléri tömegeket. A gabonaárak folyamatos emelkedése miatt ebben a korban a földesurak elsődlegesen a szántóterület megnövelésében voltak érdekeltek, de emellett lénye323