Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Fülöp Éva: Az egyházi birtok Magyarországon

uradalmi alattvalók száma fejlődött a mezőgazdasági technika. Az Anjou-korban a káptalani birtokot majorságokra osztották, jövedelmük külön-külön került a káptalan tagjainak haszonélvezetébe, stallumuktól függően. A prédiális nemesi székek is külön tisztségviselőt választottak a gazdasági ügyek intézőjéül. A nemesi közbirtokosság földje tulajdonjogilag az egyházi törzsvagyonhoz számított, így az egyházi nagybirtokos e nemesek földjein is megfelelő gazdálkodást várhatott el. A jelentősebb földbirtokkal rendelkező szerzetesrendek közül, a bencés majorok élén a középkorban mindig világi majoros vagy ispán állott, ellentétben a ciszterci és premontrei majorok (grangiá) eleinte „megtért", azaz laikus testvér, majd szerzetes udvarmestereivel. A ciszterciek gazdasági alapelvei szerint, a monostornak a rendtagok keze munkájából kellett megélnie, s ezt a feladatot látták el az említettek (fratres conversi/laici, parasztfráterek). A kereszténység felvétele egyúttal a korabeli nyugat-európai mezőgazdasági technika megismerését is jelentette. Említésre méltó a kolostorok, káptalanok mezőgazdasági ismereteket terjesztő szerepe: „Minden kolostor, minden káptalan egy-egy gazdasági szakiskola volt."* Találó megfogalmazás a bencés rend vonatkozásában, hogy tagjai ,,Cruce et aratro", azaz kereszttel és ekével jöttek hazánkba.

9 A rend alapítója, Szent Benedek, ,,a nagy misztikus egyházdoktor [a Regulában is tükröződő módon] egyben kitűnő gyakorlati gazda volt."

10 A legnagyobb birtokokkal rendelkező szerzetesrendek közül a fentebb említett három már a 13század előtt megtelepült Magyarországon. A pannonhalmi bencés monostor földjein már a 13. század első harmadától a szabályozott talajváltás szerint vették művelés alá a földeket. A tihanyi bencés apátság földjei közt 1211-ben trágyázottak is találhatóak voltak. Ezeket az elhatárolt földeket (metatas terras) a többi művelés alá vont területtől eltérően nem a falubeliekkel (villants) közösen művelték, hanem elkülönítve, az egyház udvornikjaival, s így a telekrendszer korai előfutárainak tekinthetőek. A ciszterciek Európa-szerte a háromnyomásos gazdálkodás (ugar-őszi gabona-tavaszi gabona) elterjesztői. Gyakorolták az égetéses erdőirtást (a hamu a föld trágyázására szolgált), új szántóföldeket törtek fel. Értettek a vízimalmok építéséhez, halastavakat létesítettek, szőlőt műveltek, finom gyapjút adó juhokat tenyésztettek. A premontreiek a vízvezetékek építésében, a mocsár-lecsapolásokban jeleskedtek. A bencés szerzetesek mesterséges halastavain gátak és zsilipek biztosították a vízszabályozást. A méhészet fejlett volt a kolostorokban, a cukor megismerése előtti időszakban édesftésre, illetve gyógyításra is használt méz mellett a gyertyákhoz szükséges viasz miatt. A kolostorkertekben a liturgikus jelentéstartalmat is hordozó virágok mellett herbákat, azaz gyógy- és fűszernövényeket termesztettek, gyümölcsfákat gondoztak. A prédiális gazdálkodás, a földesúri mezőgazdasági üzemek első megjelenési formája felszámolására az egyházi birtokon - a királyi birtokhoz képest jelentős fáziskéséssel, de a magánbirtokot jóval megelőzve - a 12. század második felében 8 ÉRDUJHELYI 1903. 9 Uo. 10 HERMANN 1973. 269