Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Fehér György–Fülöp Éva: A keszthelyi gazdasági szakoktatás története. 1848–1945 (Az „Országos Gazdászati és Erdészeti Tanintézet”-től a gazdasági akadémiáig)

Az általunk vizsgált korszakban, de különösen a 19. század második felében élénk vita folyt arról, hogy a közép- és felsőfokú gazdászképzésben milyen arányban történjék az elméleti és a gyakorlati ismeretek átadása. Ez utóbbiak sikeres elsajátításához nélkülözhetetlen volt egy megfelelő méretű és felszereltségű tangazdaság létesítése. A keszthelyi tanintézetben oktatásra felhasznált terület több gazdasági egységből állt. A legnagyobb részt mindvégig a növénytermesztés és állattenyésztés szolgálatába állított szántó foglalta el, ez egészült még ki kaszálóval és réttel. A szántóhoz képest lényegesen kisebb kiterjedésű volt a szőlő és a kert területe, amit még kiegészített a kísérleti térnek nevezett rész is. Az egész intézeti tangazdaság jövedelmezőségére és ezen belül az állattenyésztés színvonalára döntő hatással bíró tény, hogy a növénytermesztés nem tudta az ágazat erő- és szálastakarmány igényeit kielégíteni. Az I. világháború előtt - kisebb-nagyobb tételben - mindig kellett erőtakarmányt vásárolni, míg a szálastakarmány-szükséglet jó termés esetén saját erőből is biztosítható volt. A vételi kényszert nem a szakszerűtlen gazdálkodás, nem a helytelen termelési struktúra, hanem a tangazdaság birtokának az ésszerűnél kisebb terjedelme és a rossz talajminőség okozta. A tanintézetek szakemberei számára mindvégig óriási kihívást jelentett, hogy a felügyeletet gyakorló Földmívelésügyi Minisztérium a hallgatók gyakorlati képzésére szolgáló tangazdasági egységektől, az oktatási célok teljesítésén kívül, mindenkor megkövetelte, hogy azok egyben nyereséges gazdálkodást is folytassanak. Az akkori elvárások szerint ugyanis „a jövedelmezőség és az oktatási célok nem zárják ki egymást", egyébként pedig az akadémiákjói képzett „szakférfiúitól" egyenesen elvárható, hogy e kettős mércének megfeleljenek. Az intézeti tanári kar számára a másik nagy gondot a tangazdaság mérete jelentette, amely sohasem érte el az oktatási és üzemtani szempontból optimálisnak tartott nagyságot. Jóllehet, már a 19. századi gazdasági szakírók is úgy ítélték meg, hogy egy ilyen célra létrehozott gazdaságnak legalább négyötszáz kataszteri hold jó termőadottságú és fekvésű földdel kell rendelkeznie, ehhez képest Keszthelyen ekkora terület sohasem állt a gyakorlati képzés rendelkezésére. A kezdeti néhány esztendőben 200, az 1870-es évektől 300, az 1920-as évek közepétől már 380 kat. holdra növekedett „birtokkal" azonban más problémák is voltak. Az akadémia ugyanis, ellentétben a többi hazai társinté398