Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Vékony Gábor: A koszideri korszak a Dunántúlon

bronzkorban erődítik meg. Az első középső bronzkori sánc számítható magassága legalább 2 m. A fából készült erődítés valamikor a középső bronzkor folyamán leégett, helyén azonban újat emeltek, amelynek magassága 2,5-3 m lehetett. Ez az erődítés ugyancsak leég, s a következő időszakban nem épül újabb: az élelemtároló gödrök a sáncba mélyednek, a házak padlói pedig felfutnak a sánc felszínre. Az így elkülöníthető korszakokat folyamatosan a Mészbetétes kultúra leletei jellemzik, tehát Süttő-Nagysánctetőn a Mészbetétes kultúrának három korszaka különíthető el: 1. Az I. erődítmény kora 2. A

II. erődítmény kora 3. A

II. erődítmény utáni korszak Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Nagysánctetőtől keletre, a Kissáncon erődített Tokod-korai mészbetétes település található (amelynek emlékei - legalábbis egyelőre - a Nagysánctetőn hiányoznak), akkor Süttőn, egy települési egységben, a Mészbetétes kultúra négy szakaszával számolhatunk. E négy szakasz párhuzamba állítható Vadász Éva 1978/1986-os felosztásával: Süttő 1 - a/ Tokod Süttő 2 - b/ Tokod-mészbetétes RBA1 Süttő 3 - c/ Esztergom csoport RBA2 Süttő 4 - ál Esztergom-Magyarád RBB Vadász Éva a dV fázist a Szőny-Nagymagtár, Szőny-Cecilia temető, Esztergom-Vár u. és a süttői telep leleteivel jellemezte. Ez utóbbi Patek Erzsébet és Mozsolics Amália 1959-es ásatási anyaga, amelyet már az ásatástól kezdődően magyarádi anyagként tartottak számon, s ugyanígy elemezte azt Kovács Tibor 1988-ban. Kovács különösnek tartja a leletanyag kevert jellegét, ennek azonban egyszerű magyarázata van: Süttő-Hosszúvölgyben nem eredeti helyzetben lévő rétegek, hanem a településről „lecsúszottak" voltak, amelynek következtében a leletanyag másodlagosan is keveredett. A hosszúvölgyi anyag ennek ellenére nagyjában ugyanolyan jellegű, mint a Süttő 4 szakasz. Ez a sáncra épült, leégett házak anyaga, amely vastag hamus, faszenes rétegben került elő, s főleg egyfülű bögrékkel jellemezhető, amelyek megfelelői Ipolykiskeszi (MaléKosihy), Kisvárad (Nitriansky Hrádok), Vígvár {Veséié) lelőhelyeken jól ismertek, tehát elsősorban magyarádi környezetből származnak. Ezzel az anyaggal együtt, ugyanezen a felszínen kerültek 179