Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

Tolna Gergely: Komárom, Magyarország legnagyobb erődrendszere

dott tüzelni, ez előtt, tőle egy íves udvarral elválasztva, még egy kisebb gyalogsági lőállás is volt, ahonnan az árkot lehetett lőni.90 A koffereket pedig az erőd fővédővonalának megtört szakaszaiban felállított lövegek és kézifegyverek tudták oldalazni, így leírva roppant bonyolult, ám ha helyesen valósítják meg a terveket, akkor ez egy olyan rendszer, amely segítségével a fő védővonal minden pontja legalább két helyről belőhető, oldalazható, s egy elem kiesése még nem jelent túl nagy veszélyt. Ráadásul a védművek nagy része olyan jól volt fedezve, hogy az ellenség gyakorlatilag csak mozsarakkal tudta volna elérni. A két védettebb oldal már nem volt ennyire biztosítva. Az északi, a dunai oldalon a főszerepet a Dunai-bástya kapta. Hatalmas, teljesen önálló, az erődön belüli önvédelemre is alkalmas épület ez. Az erőd udvarától sánc és egy külön kis árok választja el. A saját belső udvara felé két szinten néznek az ablakok, de a földszinti ablaksor előtt még itt is van egy keskeny árok, hogy az udvarra betörő ellenséges katonák az ablakokon keresztül se tudjanak bemászni a kazamatákba. A kaszárnya három ajtaját is csak hídon keresztül lehetett megközelíteni. A bástya tüzérségi állás, végső mentsvár is egyben. Mivel az árok vonalán túlnyúlik, három szinten felállított lövegeiből az északi árok mindkét oldalát végig pásztázni lehetett. A bástya legfontosabb feladata azonban a Duna lezárása. E célra a bástya három szintjén 15-20 löveg állt rendelkezésre. Azonban az akadálytalan kilövés biztosítása érdekében a bástya északi, a folyóra néző homlokzata elé nem készítettek védő földsáncokat, sem védőárkot; a folyó felől látni a védművet a talpától a tetejéig. Ez megkönnyíthetné a támadók dolgát, de ez esetben rohamot csak a Dunán keresztül, vízi átkeléssel lehetne indítani, ami minden támadások egyik legnehezebbike. Másrészt azokat az ostromágyúkat, amelyek ezt a nyitott szakaszt akarták lőni, a Nádor-vonal tüzéreinek „orra elé", az erődöktől 500 méterre kellett volna felállítani. Azonkívül ezt a szakaszt is biztosítják a kazamatákból nyíló lőrések, a Dunai-bástya mellett nyíló dunai kaput a bástya tűzeszközei mellett a vele szemben fekvő kaszárnyatömb két emeletén elhelyezett ágyúk is belőhettek. A keleti, védett irányba néző bejárati oldalon volt a legegyszerűbb védelem. A kaszárnyaépület kazamatarendszerét úgy alakították ki, hogy azokból kinyúljon egy oldalazótorony és egy oldalazóféltorony. Ezekből, valamint a kaszárnya lőréseiből az árkot és a kaput elégséges módon lehetett fedezni. A külső védvonalak további fedezetét jelentették a kofferek két szárnya mögött, sülyesztett állásban elhelyezett mozsarak (15. fotó), illetve a védővonal teljes hoszszában felállított várágyúk. A korabeli erőszámvetések alapján a fő védővonalon 10-15 méterenként lehetett egy-egy löveget elhelyezni. Ezek szerint a nyugati olMivel a gyalogsági fedezék a vízszintes lövés lehetőségét teljesen elzárta a lövegek elől - ráadásul, mivel mindez uz árok fenekén volt, a vízszintes lövéssel is maximum az árok szemben levő faláig, mintegy 10 méterre tudtak volna lőni -, ezekbe az ágyúállásokba meredek szögben tüzelő tarackokat telepítettek, melyek felfele tüzelve a vársíkon harcoló ellenséget zavarhatták. 424