Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Tolna Gergely: Komárom, Magyarország legnagyobb erődrendszere
gyalogos tüzér lovas mérnökkari Öregvár 800 200 Újvár 3000 249 20 50 Nádorvonal 2325 906 1220 30 Csillagsánc 2760 100 60 20 Vág-hídfo 2760 100 60 20 Összesen 11 645 1550 1360 120 Mindösszesen 14 680 fő. 45 Görgey főserege az osztrák területről visszavonulóban 1848. december 28-án vonult el a vár mellett, az őrség megerősítésére hátrahagyva a Kosztolányi-dandárt. Ezzel együtt már 10 honvéd-, 2 régi sor gyalogzászlóalj, 1 huszárszázad, körülbelül 450 tüzér és néhány száz kiszolgáló katona, összesen mintegy 12 000 katona alkotta a védősereget. A várparancsnok Majthényi István alezredes (majd tábornok), a térparancsnok Meszlényi Jenő, az erődítési igazgató Török Ignác mérnökkari alezredes lett. Az Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy vezette osztrák fősereg december 30-án érte el a várost, majd a II. hadtest két dandárát blokkírozásra hátrahagyva továbbnyomult a magyar főváros felé. Az osztrák erők csak arra voltak elegendőek, hogy két oldalról ellenőrizzék a várat: a Lederer-dandár a Duna jobb oldalát, a Neustadter-dandár a Csallóköz felől zárta le az erőd megközelítési útjait. Azonban a Mátyusföld felé zavartalan volt az összeköttetés a magyar kormánnyal. Mindkét oldal nagy hangsúlyt helyezett a propagandára. Az osztrák parancsnok felszólította a védőket a feltétel nélküli kapitulációra, mondván, a kormány és a magyar seregek már olyan messze vannak, hogy semmiképpen sem segíthetnek a váron. Ez az üzenet nagy ellentéteket szült a magyar tisztikarban, ugyanis a vezetőség egy része, élén a várparancsnokkal, úgy gondolta, hogy 8 napnál tovább semmiképp sem tudják tartani az erődöt. Az alacsonyabb beosztású tisztek szerint a végsőkig ki kell tartani és ellenezték a vár feladását, mire Majthényi lemondott, a várparancsnoki teendőkkel pedig - előbb ideiglenesen, majd Kossuth jóváhagyása után véglegesen- Török Ignácot bízták meg, aki a kapituláció ötletét elvetette. A magyar propaganda két irányban folyt: egyrészt az ostromlott városon belül tartották fenn a lelkesedést, erre a célra a rendszeresen megjelenő újságok, a Komáromi Értesítő, majd a Komáromi Lapok szolgáltak. A külvilággal futárok útján tartották fenn a kapcsolatot, melyek híreket és propaganda-anyagot szállítottak. Legalább egy alkalomról tudunk, amikor léggömböt használtak: 1849. március 30-án jelentette az ostromló sereg egyik tisztje, Ettinghausen alezredes, hogy Komáromból egy léggömböt engedtek fel, mely éppen a 4. számú sánc (a mai Igmándi erőddel egy vonalban, csak attól nyugatabbra fe45 CSIKÁNY 1998, 100. 402
